Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Elsősorban a cseh kormány bukása nyomta rá a bélyegét szerdán a közép-európai devizákra, a forint a legellenállóbb, erősödni tudott az euróhoz képest.
A cseh kormány bukása különösen a koronát rendítette meg. Mindazonáltal a korona idén eddig csupán mintegy két százalékkal hanyatlott az euróhoz viszonyítva. A forint közel 14 százalékkal, a zloty mintegy 11 százalékkal süllyedt az euróhoz képest a év eleje óta.
A zloty szerdai gyengülése mögött részben az állt, hogy szerdán a lengyel központi bank kamatot csökkentett, és jelezte: további kamatvágásra lát lehetőséget. Nem tett jót a zlotynak az az előrejelzés sem, miszerint az idei első félévben a lengyel költségvetés hiánya az éves tervezettnek több mint a 90 százaléka lesz.
Röviddel 18 óra előtt az euró 299,66 forintot ért az egy nappal korábbi 300,45 forint után (-0,26 százalék). Az euró 303,50 és 298,97 forint között mozgott eddig a nap folyamán.
Ugyanekkor a dollár 221,23 forinton volt a keddi 223,13 forintot követően (-0,85 százalék). A dollár 225,72 forint és 219,55 forint között ingadozott. Az euró 0,79 százalékkal 27,305 cseh koronára erősödött. Az euró 0,11 százalékkal 4,5349 zlotyra emelkedett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.