Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Ecostat prognózisa szerint az idén 4,1 százalékkal csökken, jövőre 0,1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben az éves infláció 2009-ben 3,4 százalékra, jövőre 2,8 százalékra csökken a tavalyi 6,1 százalékról – mondta Belyó Pál, az intézet főigazgatója csütörtökön az első negyedévi Monitor megjelenése alkalmából.
Az Ecostat szerint az idei első negyedévben 4,3 százalékkal, a második negyedévben 4,4 százalékkal, a harmadik negyedévben 3,8 százalékkal, a negyedik negyedévben 3,9 százalékkal esik vissza a GDP. A lakossági fogyasztás 2009-ben 4,7 százalékkal csökken, a beruházások 5,7 százalékkal, az export 10,8 százalékkal, az import pedig 12,3 százalékkal zsugorodik. Az államháztartás várható GDP-arányos hiánya az idén eredményszemléletben (ESA'95) 2,9 százalék lesz, 26 166 milliárd forintos nominális GDP mellett – áll az előrejelzésben. Az Ecostat az év végére 8-8,5 százalékos alapkamatot vár.
Az Ecostat elemzése szerint a következő években a magyar gazdaságnak jelentős kihívásokkal kell szembenéznie. A kereslet visszaesése mellett romló nemzetközi megítélés, forint-leértékelődés és a külső finanszírozással kapcsolatos nehézségek is sújtják az országot. Egyidejűleg kell javítani az államháztartás egyenlegét, védeni a forint árfolyamát, és el kell indítani a fejlődés hosszú távú fenntarthatóságát biztosító strukturális- és adóreformokat. Keresletélénkítő intézkedésekre alig marad forrás. Az utolsó hetekben a forint jelentősen leértékelődött, ami drágítja az államháztartási hiány finanszírozását, ugyanakkor az exportra gyakorolt kedvező hatását csak részben tudtuk kihasználni. A devizában eladósodott rétegek kiadásai jelentősen emelkedtek.
Idén az ipari termelés erősen visszaesik, az építőipar recessziója tovább tart. A mezőgazdaság tavalyi kiugró teljesítményét várhatóan nem tudja megismételni, a szolgáltató ágazatokban a kereslethiány kevésbé érezteti a hatását.
A reálgazdaságot elsősorban a kereslet általános visszaesése sújtja, amit az export januári 31 százalékos visszaesése is mutat. A hazai értékesítés csökkenése kisebb mértékű. A termelés visszaesésével szaporodnak az elbocsátások, ami szűkíti a belföldi keresletet. Az államháztartás bevételei is csökkennek, a munkanélküli ellátások, segélyek stb. iránti igény növeli az államháztartási hiányt, ami további megszorító intézkedéseket kényszerít ki - mutat rá az elemzés.
2008. utolsó negyedévében a háztartások fogyasztása 4,4 százalékkal csökkent, az év egészében az előző évinél 0,7 százalékkal fordítottunk kevesebbet a fogyasztási kiadásokra az Ecostat szerint. A háztartások végső fogyasztása éves szinten stagnált, míg a közösségi fogyasztás 2,1 százalékkal szűkült, és a negyedik negyedévben erőteljesen, 9,5 százalékkal csökkent, alapvetően a bázishatás következményeként.
Az Ecostat elemzése 2009-ben a lakosság rendelkezésre álló reáljövedelmének 4-5 százalékos csökkenésével számol, és a lakossági fogyasztás nagymértékű, 4,7 százalékos csökkenését valószínűsítik, részben az egyensúly javító intézkedések, részben pedig az óvatossági motívum erősödésének a következményeként. A lakossági fogyasztás mellett a közösségi fogyasztási kiadások is visszaesnek, mintegy 3 százalékkal.
2009-ben folytatódnak a kedvezőtlen munkaerő-piaci folyamatok: az idei foglalkoztatás-csökkenés meghaladhatja a 100 ezer főt. A visszaesést mérsékelheti, ha lehetőség lesz állami keresletélénkítésre, illetve ha elbocsátás helyett a munkaidő- és munkabér-csökkentés eszköze széles körben elterjed. Az adójavaslatok között szereplő 5 százalékos munkáltatói járulékcsökkentés munkaerő keresletösztönző hatása hosszabb távon jelentkezik majd. A legnagyobb elbocsátó ágazatok valószínűleg a gépipar, az építőipar, később pedig a kereskedelem lesznek, de néhány olyan szolgáltató ágazat, mint a vendéglátás, ingatlanügyek-gazdasági szolgáltatás is veszélyben van.
A tavalyi év egészében így 7,8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami 0,4 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A gazdasági válság következtében 2009 egészére átlagosan 9,5 százalék körüli munkanélküliségi rátára számít a gazdaságkutató.
A bruttó állóeszköz-felhalmozás a negyedik negyedévben 2,7 százalékkal, az év egészében pedig 2,6 százalékkal esett vissza, amely a legnagyobb súlyt képviselő ágazatokban (a feldolgozóipar, a szállítás, raktározás, posta és távközlés, és az ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatás) volt jelentős. A bruttó állóeszköz-felhalmozásban 2009-re az előző évinél jóval nagyobb mértékű, 5,7 százalékos visszaesést feltételeznek az elemzők.
2008 egészében a külkereskedelmi termékforgalom volumene mind az exportban, mind az importban mintegy 3 százalékkal nőtt, az év második felében a dinamika mindkét viszonylatban csökkent. A külkereskedelmi egyenleg pozitív tartományban maradt. Az év során a cserearány 1,7 százalékkal romlott.
Az Ecostat 2009-ben a külkereskedelem jelentős, a GDP visszaesését meghaladó mértékű csökkenésére számít mind a kivitelben, mind a behozatalban. Az év egészében az export 10,8 százalékos csökkenése várható. A közvetlen és közvetett hatásokat is figyelembe véve 2009-ben az import 12,3 százalékos visszaesésével számolnak, ebből 3,5 százalék a fogyasztás, 8 százalék az export és 0,8 százalék a beruházás visszaesése. Jövőre mindkét viszonylatban enyhe növekedés valószínűsíthető az elemzők szerint.
A fogyasztói árak 2008-ban 6,1 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. 2009 első két hónapjában folytatódott a fogyasztói árak növekedésének mérséklődése. Az Ecostat előrejelzése alapján az év első felében a fogyasztói árak a január-februári szinten maradnak, az év második felében azonban a tervezett adóemelések és az előző évhez viszonyítottan gyenge forint hatására némi inflációgyorsulás következik be. A fogyasztói árak 2009-ben 3,4 százalékkal emelkednek.
A 2008-ra tervezett 4,2 százalékos GDP-arányos pénzforgalmi deficit helyett 3,3 százalék lett a hiány önkormányzatok nélkül, ami 200-250 milliárd forintos mérséklést jelent. Az Ecostat ugyanakkor megjegyzi, hogy a gazdasági növekedés kilátásai fél év alatt több mint 6 százalékponttal romlottak, ami érzékenyen érinti mind a bevételi, mind a kiadási oldalt. A kormány által kidolgozott legújabb makropálya mintegy 2-2,5 százalékponttal rosszabb, mint ami az elfogadott költségvetésben szerepel. Ez 200-240 milliárd forint pluszpénz előteremtését teszi szükségessé. Az államháztartás ESA rendszer szerint számolt hiánya 2009-ben várhatóan a GDP 2,9 százaléka lesz.
A folyó fizetési mérleg helyzete 2008-ban az előző évhez képest jelentős mértékben romlott. A külső finanszírozási igény a vizsgált időszakban mintegy 5 milliárd euró lett, ami az egy évvel korábbi időszakhoz képest körülbelül 800 millió eurós növekedést jelent. A folyó fizetési mérleg hiánya az Ecostat prognózisa szerint 2008-ban 7,8 milliárd euró körül, idén pedig mintegy 3,8 milliárd eurós hiányt várnak az elemzők. 2010-ben a hiány ismét növekszik, a deficit mértékét 4,8 milliárd euróra valószínűsítik.
Az Ecostat előrejelzése a nemzetközi előrejelzéseket illetően arra mutat rá, hogy a világgazdaságban rendkívül nagy és sokrétű a bizonytalanság, a termelési, a forgalmi, befektetési mutatószámok azt jelzik, hogy a visszaesés nem érte el a mélypontját. A nemzetközi szervezetek előrejelzései hónapról-hónapra pesszimistábbak, viszont ma már egyetértés látszik az előrejelzések között abban, hogy 2009-ben biztosan nem kezdődik meg a kilábalás, és növekedés leghamarabb 2010-ben veheti kezdetét. Az Ecostat elemzése ugyanakkor megjegyzi, hogy lakosság helyzete is polarizálódik, a gazdaságilag és politikailag instabil országok egyre nehezebben kormányozhatók.
Mutatók | 2007 | 2008 előzetes | 2009 prognózis | 2010 prognózis |
Bruttó hazai termék (%) | 1,1 | 0,5 | -4,1 | 0,1 |
Háztartások végső fogyasztása (%) | -1,8 | -0,1 | -4,7 | 2,4 |
Közösségi fogyasztás (%) | -2,2 | -2,1 | -3,0 | -0,2 |
Bruttó állóeszköz-felhalmozás (%) | 1,5 | -2,6 | -5,7 | 1,4 |
Kivitel (nemzeti számlák alapján, %) | 15,9 | 4,6 | -10,8 | 1,8 |
Behozatal (nemzeti számlák alapján, %) | 13,1 | 4,0 | -12,3 | 1,7 |
Külkereskedelmi áruforgalom egyenlege (milliárd euró) | -2,4 | -0,2 | -0,1 | -0,2 |
Éves fogyasztói árindex (%) | 8,0 | 6,1 | 3,4 | 2,8 |
Folyó fizetési mérleg egyenlege (milliárd euró) | -6,5 | -7,8 | -3,8 | -4,8 |
Államháztartás ESA95 egyenlege a GDP százalékában | -5,0 | -3,4 | -2,9 | -3,0 |
Munkanélküliségi ráta (%) | 7,4 | 7,8 | 9,5 | 9,0 |
A bruttó átlagkereset alakulása (%) | 8,0 | 7,5 | 1,0 | 4,5 |
Az ipari termelés alakulása (%) | 7,9 | -1,1 | -15,0 | 2,0 |
Az építőipari termelés alakulása (%) | -14,8 | -5,1 | -7,5 | 1,5 |
Kiskereskedelmi forgalom volumene (%) | -3,0 | -2,1 | -2,8 | 1,0 |
Jegybanki alapkamat a) | 7,5 | 10,0 | 8,0-8,5 | 7,5 |
Megjegyzés: a) Az év végén
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.