Alekszej Uljukajev, a központi bank első elnökhelyettese szerint minden ok megvan azt feltételezni, hogy a GDP hanyatlása nagyobb lesz a hivatalosan becsültnél. Hogy mennyivel, arról nem beszélt az illetékes. Hangsúlyozta azonban, hogy a kritikus fázison már sikerült túljutni, a gazdaság kiegyensúlyozottá vált.
Elemzők azzal számolnak, hogy az idei első negyedévben a hazai össztermék 7 százalékkal esik a nyersanyagárak csökkenése miatt, illetve annak a hatására, hogy befagyott a hitelpiac.
A rubel árfolyama már stabilizálódott azután, hogy néhány hónap leforgása alatt elvesztette értékének a harmadát. Eközben az ország egyik fő exportbevételét adó kőolaj ára ismét nőni kezdett, világpiaci ára már 50 dollár feletti.
Uljukajev azzal számol, hogy a rubel/dollár átlagárfolyam magasabb lesz, mint ami az idei költségvetésben szerepel. Az illetékes szerint 1 dollár átlagára 32-33 rubel lesz, és nem 35 rubel. Pénteken a dollárt 33,47 rubelen jegyezték.
A rubel védelmében a jegybank többször emelte az alapkamatot, de Uljukajev szerint hamarosan kamatcsökkentésre kerül sor, valamikor a második negyedévben.
Az orosz gazdaság 2 százalék fölött gyengül
Az orosz gazdaság idén a hivatalosan várt 2,2 százaléknál nagyobb mértékben gyengülhet. A pénzügyi válság mélypontján azonban már sikerült túljutni - jelentette ki az orosz jegybank egyik illetékese.
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
A Rose d'Ore egykori orosz milliárdos tulajdonosát a hatóságok feltartóztatták, majd kihallgatták egy montenegrói repülőtéren
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.