Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Gyengült kissé a forint a bankközi devizapiacon pénteken, de tartja a 300 forintos euróárfolyam alatti szintet.
Az eurót délután négy órakor 295,67 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben az előző délutáni 292,95 forinttal. Az árfolyam nap közben 293 és 297 forint között mozgott.
A forint árfolyama a térségbeli devizák árfolyamváltozásával összhangban, a nemzetközi befektetői hangulat alakulásának függvényében mozgott. A belpolitikai hírek sem pozitív, sem negatív hatást nem fejtenek ki.
Veszített lendületéből a G20 tanácskozást követő bizalmi rali. A vélekedés, hogy az eurózóna gazdaságai talán mégsincsenek annyira rossz helyzetben, mint azt korábban hitték, a napokban egészen 1,35 közelébe erősítette az euró árfolyamát a dollárral szemben. Azt követően viszont, hogy az EKB a várt 50 bázispont helyett 25 bázisponttal csökkentette a kamatait, megcsappant a piac hajlandósága az euró további erősítésére, és ismét tartózkodóbbá vált.
Ettől eltekintve a piac megítélése szerint a G20 állásfoglalása és a megemelt IMF hitelkeret tartós és meggyőző támogatást nyújt a térség devizáinak a továbbiakban is.
A dollárt 220,67 forinton jegyezték az előző délutáni 217,86 forint után. Az euró/dollár árfolyam lényegesen nem változott, délután 1,34 közelében mozgott, csakúgy mint az előző nap. Az EKB euró referenciaárfolyama péntekre 1,3425 dollár a csütörtöki 1,3392 dollár után.
A svájci frank devizapiaci jegyzése 194,33 forint az előző esti 194,40 forint után. Az MNB hivatalos jegyzése péntekre 193,76 forint a csütörtöki 196,73 forint után.
100 japán jen devizapiaci jegyzése 220,15 forint az előző délutáni 218,81 forinttal szemben. Az MNB hivatalos jegyzése 219,70 forint 227,40 forint után.
Az állampapírok másodpiacán a hozamok tovább csökkentek kissé, főként a hosszabb lejáratoknál. A forint erősödésének megtorpanása a rövidebb lejáratoknál éreztette inkább hatását. Az egy éves lejárat ÁKK referencia hozama változatlanul 10,53 százalék, a háromévesé 11,74 százalék (-5 bázispont), az ötévesé 11,67 százalék (-18 bp), a tízévesé 11,21 százalék (-26 bp).
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.