Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A hétfői minimális emelkedést sem tudta kedden megismételni a BUX: a BÉT vezető indexe – a nemzetközi hangulatnak megfelelően – mínuszban zárta a keddi kereskedést.
A BUX április 7-ét 11 988 ponton fejezte be, 139 ponttal (1,15 százalékkal) a hétfői záróérték alatt. A vezető részvények árfolyama a Richter kivételével esett. A legnagyobb mértékben – 2,8 százalékkal – az Egis gyengült, a gyógyszeripari papír 11 660 forinton zárta a napot.
A Mol részvényárfolyama 2,1 százalékkal, 11 000 forintra csökkent. Ebben közrejátszhattak azok a hírek is, amelyekből az OMV 21 százalékos Mol-pakettját megvásárló orosz Szurgutnyeftyegaz és a magyar társaság viszonyának elmérgesedésére lehetett következtetni.
Az OTP kurzusa 1,8 százalékkal, 2170 forintra, a Magyar Telekomé 0,9 százalékkal, 569 forintra csökkent. A Richter-részvény 0,4 százalékkal, 28 000 forintra drágult.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.