Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Szlovákiában fogja gyártani az Up! új családi autó modelljét a német Volkswagen konszern – közölte a Novy Cas című szlovákiai napilap kedden.
Az újság értesülése szerint a döntés legfőbb indoka az volt, hogy Szlovákiában alacsonyabbak a termelési költségek, mint a cég más gyáraiban, és stabil az euró.
Az Up! modell pozsonyi gyártását Zoroslav Smolinsky, a VW Slovakia gyár szakszervezeti főnöke erősítette meg a lapnak. "Megerősíthetem, hogy az új modellt Szlovákiában fogják gyártani. A konszern vezetése a németországi Wolfsburgban már jóváhagyta a projektet" – mondta az újságnak Smolinsky.
Eredetileg az Up! modellt Csehországban kellett volna gyártani, de az alacsonyabb előállítási költségek és az euró stabilitása végül is Pozsony mellett döntöttek. Korábban a cseh sajtó azt írta, hogy a modell előállítása Szlovákiában mintegy 400-500 euróval olcsóbb, mint Csehországban.
A termelés előkészítése a jövő évben kezdődik, s 2011-ben már legördülhetnek a szalagról az első Up! családi kocsik. "Az új autó összeszerelése Pozsonyban új munkahelyeket is teremt" – jegyezte meg a szakszervezeti képviselő.
VW Up! Megkapták a szlovákok © Volkswagen |
A szlovák gazdasági minisztérium számításai szerint az új autóval 2012-ben mintegy 760 új munkahelyet teremt a Volkswagen Pozsonyban.
Tavaly a Volkswagen Slovakia mintegy 7800 embernek biztosított munkát Szlovákiában. A vállalat adózott eredménye 283,5 millió euró volt, ami 25,9 százalékkal magasabb, mint 2007-ben.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe a Fehér Házban.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.