Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A bor eredetvédelmének szabályai lényegesen módosulnak ez év augusztusától az EU-ban, egyebek mellett ez indokolja a magyar bortörvény és a hegyközségi törvény módosítását – a közös keretbe foglalt törvényjavaslatot a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter terjesztette a parlament elé, a szöveg olvasható az Országgyűlés honlapján.
Az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőket automatikusan tovább védi az uniós jog, de 2011 utolsó napjáig termékleírást kell benyújtaniuk a borokra a jogosultaknak. A nemzeti szabályozásban az eredetvédelmet a termékleírás veszi át. A termékleírások az EU hivatalos honlapján, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) honlapján jelennek meg.
Az új uniós – a bortörvény módosítása után a magyar – jog is három kategóriába sorolja a borokat. Az első a földrajzi jelzés nélküli bor (ez váltja fel az asztali bor kategóriát). Ezen megjelölhető az évjárat és a fajta, feltéve, hogy a fajtaazonosság eléri a 85 százalékot.
A második kategória az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű bor. Ez 85 százalékban a földrajzi területen termett szőlőből, és a területen belül készül. A harmadik kategóriába az oltalom alatt álló eredetmegjelölésű bor tartozik. Ez kizárólag a földrajzi területen, az ott termett szőlőből készül.
A két utóbbi kategória nagyon hasonló, de a második esetben szorosabb a kapocs az adott földrajzi területhez. A konkrét összetevőket a termékleírás tartalmazza.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.