Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Pénteken ismertette Aso Taro japán kormányfő minden idők legnagyobbjának tartott 150 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagját. A kormányzó Liberális Demokrata Párt csütörtökön hagyta jóvá a csomagot, amitől Aso Taro miniszterelnök pozíciójának megőrzését reméli.
A még törvényhozói jóváhagyásra váró csomagban egyebek között adókedvezmények szerepelnek, így az ajándékokra, a környezetbarát gépkocsikra, továbbá foglalkoztatást segítő támogatásokat nyújtanak az egészségügyben. A legnagyobb részét, mintegy 30 milliárd dollárnyit a küszködő vállalatok megtámogatására fordítanának, közel ennyit infrastrukturális fejlesztésekre. Az egészségügy 17 milliárdnyit kapna.
Számítások szerint a japán GDP önmagában a csomagtól 2 százalékponttal növekedhet, bár kérdéses, hogy csak a csomag egy, vagy több éven keresztül ösztönzi-e a növekedést. Az elmúlt nyolc hónapban összesen 120 milliárd dollárnyi többletpénzt pumpáltak már a japán gazdaság serkentésére.
Az új csomag értékben 50 százalékkal haladja meg az Aso Taro kormányfő által hétfőn bejelentett 99 milliárd dolláros csomagot.
A japán gazdaságnak súlyosak a gondjai: a csődök száma rekordot ért el, a vezető iparvállalatok hangulati indexe mélységi csúcsot döntött, és több éves magassági rekordot ért el a munkanélküliek aránya is. A kivitel csökken. Az ország közadóssága jövőre elérheti a GDP 200 százalékát.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?