Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Csehországban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a februári ipari termelés, miközben folytatódott a kiskereskedelmi eladások mérséklődése.
Az ipari termelés 23,4 százalékkal esett februárban éves szinten. A szakértők kisebb, 19,0 százalékos csökkenésre számítottak. A januári ipari termelés 22,8 százalékkal zsugorodott.
A lakossági kiadások visszafogása, illetve a munkanélküliek számának a növekedése miatt februárban 7,9 százalékkal mérséklődtek a cseh kiskereskedelmi eladások éves szinten. A szakértők jóval kisebb, 3,5 százalékos visszaesést becsültek. Januárban a csökkenés 3,4 százalék, decemberben 3,3 százalék volt éves szinten.
A folyó fizetési mérleg 17,13 milliárd korona (858 millió euró) többletet ért el februárban, szemben a januári 1,52 milliárd koronás hiánnyal. A márciusi mérleg sokkal kedvezőbb, mint a szakértői várakozásokban szereplő 2,6 milliárd koronás többlet.
A fizetési mérleg kedvező alakulása a kereskedelmi mérleg javulásának köszönhető: ez utóbbi februárban 9,5 milliárd korona többletet ért el a januári 4,32 milliárd koronával szemben. Az aktívum megduplázódása ellensúlyozta a külföldi tulajdonban lévő helyi cégek osztalék kifizetéseiből, illetve a külföldi befektetők tőkekivonásaiból fakadó pénzkiáramlást.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A Magyarországra szabott terv szerint 2028-tól jelentősen bővülne a feltételekhez kötött uniós források köre.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.