A bank legborúsabb forgatókönyve szerint akár 15,3 százalékkal is csökkenhet idén az észt GDP, jövőre pedig 4,6 százalékos lehet a gazdasági visszaesés. A bank helyettes kormányzója elmondta: az előrejelzések a romló külgazdasági környezet figyelembe vételével készültek. A fogyasztói árakat a bank idén átlagosan 0,5 százalékkal várja csökkenni, jövőre 2,9 százalékkal, vagyis a hanyatló gazdaságban jövőre erősödik a defláció. Megelőzően 2,0 százalékos inflációt várt a bank az idei, és 0,3 százalékosat a jövő évre. Az észt pénzügyminiszter várhatóan május elején terjeszt a parlament elé újabb költségvetési kiadáscsökkentő programot, miután februárban már 8 milliárd koronával megkurtították az államháztartási kiadásokat. Ugyanakkor a kiadáscsökkentések révén az észt kormány szeretné az államháztartási hiányt a GDP százalékában meghatározott, 3 százalékos EU-s küszöb alatt tartani.
Az észt nemzeti bank már 12,3 százalékos visszaesést vár az idén
Az észt nemzeti bank az idei évre erőteljesen tovább mérsékelte a GDP-kilátásokat: szerdai közleménye szerint már 12,3 százalékos visszaesést vár alapesetben a korábbi előrejelzésben szereplő 5,5 százalék helyett. A módosított előrejelzés jövőre 0,2 százalékos növekedést valószínűsít, korábban még 1,0 százalékos GDP-emelkedést jósoltak.
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.