Az orosz kormány csökkenti a válságkezelő állami támogatást

Az orosz kormány a jövőben csökkenteni fogja a gazdasági válság enyhítését célzó támogatásokat, és inkább arra buzdítja a vállalatokat, hogy saját erőforrásaik felhasználásával igyekezzenek úrrá lenni a nehézségeken, mondta az orosz pénzügyminiszter a Vedomosztyi című lap szerdai számában.

  • MTI MTI
Az orosz kormány csökkenti a válságkezelő állami támogatást

Alekszej Kudrin szerint sokan még mindig az államtól várják a segítséget, de a kormány csökkenteni szándékozik ezeket a támogatásokat, bárhova fejlődnek is a dolgok. „Az idén a hazai össztermék (GDP) 6 százalékát fordítjuk válságkezelésre. A 2010-es összeget még nem tudom, de az biztos, hogy lényegesen kevesebb lesz ennél” – mondta a pénzügyminiszter. Kudrin – aki mindig is a fiskális szigor elkötelezett híve volt, miközben a vállalatok folyton állami támogatást és adókedvezményeket követeltek – az interjúban megerősítette: ellenezni fog minden olyan lépést – például az áfa csökkentését –, amely felborítja a költségvetés egyensúlyát, tüzeli az inflációt és elriasztja a külföldi tőkét. A pénzügyminiszter szerint orosz vállalatok jelentős mennyiségű külföldi tartozást fizettek eddig vissza.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.