Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Csehország hazai összterméke (GDP) várhatóan 2,3 százalékkal csökken az idén, közölte Jakub Haas, a cseh pénzügyminisztérium szóvivője.
Ez a minisztérium legújabb előrejelzése, hivatalosan a jövő héten közlik, tette hozzá. Eddig legföljebb 2 százalékos visszaesést jósoltak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) másfél héttel ezelőtt 1,3 százalékos GDP-csökkenést valószínűsített Csehországnak erre az évre, és 1,4 százalékos növekedést jövőre.
A cseh gazdaságot a fő exportpiacok, az EU és kiváltképp Németország recessziója húzza le. Csehország viszonylag nehéz helyzetbe került, mert exportjában túlsúlyos éppen a legnagyobb nemzetközi értékesítési válsággal küzdő autóipar. A korona gyengülése miatt azonban a Cseh Nemzeti Bank kénytelen szüneteltetni a kamatcsökkentést, nem segíthetett tovább a gazdaságnak. Utoljára február elején enyhített, fél százalékponttal 1,75 százalékra mérsékelve alapkamatát.
A cseh GDP növekedése tavaly 3,1 százalékra lassult a 2007-es, 6,5 százalékos ütemről.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.