Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Semmi nem tudta megállítani a forint erősödését, kéthetes mélyponton van a dollár, az euró és a frank árfolyama is.
A vártnál sokkal rosszabb amerikai GDP adat sem tudta megállítani a magyar fizetőeszközt, amely ma egész nap erősödött. Az euró/forint kurzus 293 fölött vágott neki a napnak, azonban dél környékére 290 alá süllyedt, sőt az Egyesült Államokból érkező kellemetlen hír előtt már 289 alatt is megfordult. Amikor nyilvánosságra hozták, hogy a várt 4,7 helyett 6,1 százalékkal zsugorodott a világ legnagyobb gazdasága, a közös európai pénz néhány perc alatt 2 forinttal drágult, itt azonban meg is állt a magyar deviza gyengülése, majd az euróárfolyam hamarosan visszatért 290 alá, ahol fél hat tájban is tartózkodott. A közös deviza jó két hete nem volt ilyen olcsó.
Ugyanez elmondható a dollárról is, amit jelenleg 217,4 forinton jegyeznek. Pedig a zöldhasúért hajnalban még több mint 222 forintot kértek. Olcsóbb lett a svájci frank is: az alpesi deviza a szerdát 195 forint környékén kezdte, innen azonban egészen 191,5-ig ereszkedett.
Ecoline
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.