Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A szlovák állami költségvetés bevételei az idei első négy hónapban éves szinten 11,7 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint tavaly ilyenkor. A kiadások mérsékelten emelkedtek, így április végén 347,4 millió euró volt az állami költségvetés hiánya – közölte hétfőn a szlovák pénzügyminisztérium.
A tárca közleményéből kiderült, hogy a költségvetés kedvezőtlen alakulása áprilisban sem állt meg. Az államkassza bevételei 3,326 milliárd eurót tettek ki, ami éves szinten 11,7 százalékos visszaesést jelent. Ugyanakkor a kiadások szintén éves szinten 4,7 százalékkal 3,674 milliárd euróra emelkedtek.
Ezt azt jelenti, hogy az első négy hónap végén az államkassza hiánya 347,4 millió euróra rúgott. Ez aránylag magas összeg, s egyben jelzés a szlovák gazdaság kedvezőtlen alakulásáról. Egy évvel korábban, 2008 áprilisában ugyanis a szlovák államkassza még 257,5 millió eurós többlettel zárt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.