Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Kelet- és Közép-Európa diktálja a tempót az európai részvénypiacoknak, a régión belül a BUX teljesít a legjobban.
Május 4-én délután egy órakor a BÉT vezető indexe 13 354 ponton állt, 482 ponttal (3,74 százalékkal) a csütörtöki záróérték fölött.
Ez még régiós szinten is nagy szó (szám): a varsói vezető index, a WIG20 3,1 százalékos, a prágai PX50 2,0 százalékos, a moszkvai RTS 2,3 százalékos, a bécsi ATX 2,9 százalékos pluszban vágott neki a délutánnak.
A vezető európai indexek is zöldek, de halványabbak: a DAX-30 másfél, a CAC-40 0,8 százalékos pluszban állt.
Az OTP a 3000-es „lélektani” határ átlépésére készül: a banki papír három százalékkal, 2935 forintig emelkedett. (A régiós bankok közül az Erste vezet, hat százalék feletti emelkedéssel.)
A Mol részvényárfolyama 5,7 százalékkal, 11 110 forintra, a Magyar Telekomé két százalékkal, 521 forintra, a Richteré négy százalékkal, 29 740 forintra, az Egisé 2,3 százalékkal, 12 450 forintra emelkedett.
A Fotex – mint azt az Ecoline hétfői gurutippje megjósolta – szárnyakat kapott. A kurzus úgy tűnik, a harangszóra várt, egy órakor már 12,5 százalékos pluszban állt.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?