szerző:
MTI

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 5 éves és 3 éves lejáratú, 2010-ben, 2011-ben, illetve 2012-ben lejáró államkötvényekre meghirdetett visszavásárlási aukcióján csökkenő hozamszint mellett mindössze 17,02 milliárd forintért vásárolt vissza állampapírokat szerdán, miközben az érdeklődés meghaladta a meghirdetett mennyiséget. Az ÁKK három kötvényt hirdetett meg, mindegyiket 10 milliárd forintértékben.

Az eredetileg ötéves futamidejű, ám már jövőre, 2010. augusztus 24-én lejáró 2010/D államkötvényre 24,11 milliárd forint értékben nyújtottak be 18 ajánlatot, az ÁKK ebből 10-et fogadott el 5,05 milliárd forint értékben. Az aukción 9,91 százalékos átlaghozam alakult ki.

Összehasonlítás csak e kötvény esetében lehetséges, mivel ennek két hete, a múlt héten és most is volt visszavásárlási aukciója. Egy hete 52,53 milliárd forint értékben nyújtottak be 22 ajánlatot, ebből az ÁKK 5 ajánlatot fogadott el 17,70 milliárd forint értékben. Az aukción akkor 10,17 százalékos átlaghozam alakult ki.

Két hete kiugróan magas, csaknem 101 milliárd forint értékben érkezett 46 ajánlat. Ebből az ÁKK 24-et fogadott el 58,417 milliárd forint értékben. A két héttel ezelőtti aukción kialakult átlaghozam még 10,69 százalék volt.

A hároméves, 2011. április 22-én lejáró 2011/C államkötvényre 17,59 milliárd forint értékben érkezett 18 ajánlat. Az ÁKK ebből 8 ajánlatot fogadott el, 5,50 milliárd forint értékben. Az átlaghozam 10,23 százalék lett.

A szintén hároméves, 2012. június 12-én lejáró 2012/B államkötvényre 36,86 milliárd forint értékben érkezett 27 ajánlat. Az ÁKK ebből csak 6 ajánlatot tartott elfogadásra érdemesnek, ezek összértéke 6,47 milliárd forint volt. A kialakult átlaghozam 10,33 százalék lett.

Egy hete a 2011/B államkötvény aukcióján 10,42 százalék, a 2012/C államkötvény aukcióján pedig 10,34 százalék volt az átlaghozam.

Az ÁKK a múlt héten összesen 34,09 milliárd forint, két héttel korábban 66,999 milliárd forint értékben vásárolt vissza államkötvényeket. Az idén eddig 482 milliárd forintot fordított kötvény visszavásárlásra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elismerte az önjelölt bolíviai elnököt az Egyesült Államok

Elismerte az önjelölt bolíviai elnököt az Egyesült Államok

IEA: a kormányok hajtják klímakatasztrófába a világot

IEA: a kormányok hajtják klímakatasztrófába a világot

Az MSZP úgy tudja, hogy egyre több cég akarja alkalmazni a rabszolgatörvényt

Az MSZP úgy tudja, hogy egyre több cég akarja alkalmazni a rabszolgatörvényt

Itt visszanézheti az év egyik legjobban várt csillagászati eseményét

Itt visszanézheti az év egyik legjobban várt csillagászati eseményét

Matolcsy elmondta, hogyan harcolna a klímaváltozás ellen

Matolcsy elmondta, hogyan harcolna a klímaváltozás ellen

Orbán rábombázza Budapestre – focis videóval üzent a miniszterelnök

Orbán rábombázza Budapestre – focis videóval üzent a miniszterelnök