EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A román központi bank szerdán 50 bázisponttal 9,5 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot. A bank az idén már a második kamatcsökkentést hajtotta végre, ily módon akarja ellensúlyozni a globális pénzügyi és gazdasági válság hatását.
A kamatcsökkentés lényegében megfelel a szakértői várakozásoknak, a Reuters által megkérdezett bankszakemberek többsége ugyanis legalább negyed százalékpontos kamatenyhítésre számított. A szakértők szerint a román gazdaság teljesítménye 2,5 százalékkal csökkent az év első negyedében.
A központi bank szerdán 2,8 milliárd lej (922 millió euró) értékben növelte a bankközi piac likviditását úgy, hogy államkötvényeket vásárolt kilenc kereskedelmi banktól. Hasonló akciót április végén is végrehajtott a központi bank, akkor 1,69 milliárd lejt pumpált a bankközi piacra.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.