Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Valószínűleg túl van már a mélyponton a válság, de nehéz biztos előrejelzést adni - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elnöke pénteken Bécsben egy sajtótájékoztatón. Sok múlik azon, hogyan sikerül helyreállítani az egyensúlyt a bankszektorban - mondta Dominique Strauss-Kahn.
Az IMF vezetője a világpiaci konjunktúra beindulását 2010 első felére várja, azzal együtt, hogy a fordulat jelei már 2009 utolsó hónapjaiban érezhetők lesznek. Minden ösztönző program hatástalan, amíg a banki mérlegek egyensúlyba nem kerülnek - mondta. A hatékony válságkezelés másik előfeltételeként említette, hogy a kereskedelmi bankoknak fel kell ismerniük: nem járhatnak külön utakon. Ausztria sikeresnek tekinthető ezen a téren - tette hozzá.
Az IMF-elnök az Osztrák Nemzeti Bank szervezésében megrendezett, a világgazdasági válság tanulságaival foglalkozó konferenciára érkezett Bécsbe. Természetes, hogy a feltörekvő gazdaságok, köztük a kelet-közép-európaiak kockázatot jelentenek - mondta Strauss-Kahn. "Ezek a kockázatok azonban kezelhetők, és kezelni is fogjuk őket."
Ewald Nowotny, az Osztrák Nemzeti Bank (ÖNB) igazgatója hangsúlyozta, hogy nem szabad egységesen kezelni a kelet-közép-európai térséget. Elmondta: az Ausztriával szomszédos országok - Magyarországot kivételként említette - gazdasága "nagyon stabilnak" tekinthető.
Nowotny cáfolta a sajtóban megjelent híreket, hogy az Európai Központi Bank (EKB) vezetőségén belül nézetkülönbségek lennének a követendő kamatpolitikát illetően.
Az IMF-elnök az Osztrák Nemzeti Bank (ÖNB) szervezésében megrendezett, a világgazdasági válság tanulságaival foglalkozó konferenciára érkezett Bécsbe. Felszólalásában elmondta: az IMF és az Európai Unió segítségnyújtásának eredményeként stabilizálódott a helyzet Közép-Európában. "Egyes országoknak azonban több forrásra lehet szükségük" - mondta.
Ennek egyik oka a világgazdasági helyzet változása. Magyarországgal például hat hónappal ezelőtt állapodott meg az IMF - idézte fel. "Úgy igazságos, hogy az új helyzet alapján újragondoljuk a programot és az adatokat" - fogalmazott. A másik ok, hogy vannak olyan országok, ahol a költségvetési szigor nem tenné lehetővé az ösztönzőket, ezért biztosítani kell azokat számukra - mondta.
Strauss-Kahn értékelése szerint a válság tanulsága, hogy a pénzügyi rendszabályok, valamint a befektetők és a betétesek védelmének még szorosabb összehangolására van szükség. A különböző pénzügyi felügyeleti szerveknek jobban meg kell osztaniuk egymással információikat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.