szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kínában hétfőn megkezdte működését az ország legnagyobb vízierőműve. A Sárga-folyó felső szakaszán nyolc évnyi építőmunka után a Lahsziva vízierőmű első két egységét indították el.

A vízierőműnek a legnagyobb, 4,2 gigawattos a kapacitása, és a legmagasabb – 250 méteres – a duzzasztógátja a Sárga-folyón levő összes vízierőmű közül. A Lahsziva többi négy generátora 2010 vége előtt áll üzembe, és ezzel a Sárga-folyó felső folyásánál levő vízierőművek teljes kapacitása több mint 10 gigawattra nő.

Kína 2020-ra vízierőművi áramtermelő kapacitását háromnegyedével, 300 gigawattra akarja növelni. Jelenleg is Kínának van a világon a legnagyobb vízierőművi áramtermelő kapacitása, 170 gigawattal, amely az ország teljes áramszükségletének 20 százalékát képes fedezni.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Gazdaság

Kezd magához térni a kínai gazdaság

A világ legnagyobb gazdaságának címére pályázó Kínában egyre több jel utal arra, hogy élénkülőben van a gazdaság. Bár az export még gyengélkedik a külföldi kereslet pangása miatt, a gazdaságélénkítő intézkedések hatására az import és a lakossági fogyasztás bővül. A vezető sanghaji tőzsdemutató szerdán kilenc havi csúcson zárt.

MTI Gazdaság

Nagyot estek a külföldi befektetések Kínában

Meredeken zuhantak ez év első negyedében a külföldi tőkebefektetések Kínában. A kereskedelmi minisztérium adatai szerint a közvetlen működőtőke befektetések 20,6 százalékkal 20,78 milliárd dollárra estek.

MTI Gazdaság

Több kőolajat kap Kína Venezuelától

A szorosabb kínai-venezuelai gazdasági együttműködés keretében a két ország államfői szerdán Pekingben több gazdasági megállapodást is aláírtak, egyebek között a venezuelai olajszállítások növeléséről is megegyeztek.

MTI Gazdaság

Ázsiai pénzügyi alapot hoznak létre

Japán, Kína és Dél-Korea véglegesítette annak a mintegy 120 milliárd dolláros pénzügyi válságalapnak a létrehozását, amiből a likviditási gondokba ütköző ázsiai országokat segítenék ki – jelentette be a dél-koreai pénzügyminiszter egy ázsiai pénzügyi értekezlet alkalmából.

MTI Gazdaság

IMF: nagyon bátorítóak a kínai gazdasági adatok

A Nemzetközi Valutaalap szerint "nagyon bátorítóak" a kínai gazdasági adatok, de csak a következő hónapok teljesítménye alapján dönthető el biztosan, hogy a gazdaság a tartós növekedés szakaszába jutott-e.

MTI Gazdaság

Folytatódik az átmenetinek tekintett defláció Kínában

Kínában áprilisban is folytatódott, és már a harmadik hónapja tart a defláció, a fogyasztói árak csökkenése. Áprilisban a fogyasztói árak 1,5 százalékkal csökkentek éves összehasonlításban, a márciusi 1,2 százalékos, szintén 12 havi árcsökkenés után.

MTI Gazdaság

Lehet, hogy nem kell további gazdaságélénkítés Kínában

Kína exportja márciusban ötödik hónapja csökkent éves összehasonlításban, de a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest kisebb volt, mint februárban. A kínai behozatal ellenben gyorsabb ütemben csökkent, mint februárban, szintén éves összehasonlításban.

Kinyitnak a vendéglátóhelyek és a boltok Angliában

Kinyitnak a vendéglátóhelyek és a boltok Angliában

Szeretettel a Vajdaságból: Vučić szerb elnök, a vitamininfluenszer

Szeretettel a Vajdaságból: Vučić szerb elnök, a vitamininfluenszer

Az UEFA közleményéből értesült Budapest, hogy telt házas Eb-meccsek lehetnek a városban

Az UEFA közleményéből értesült Budapest, hogy telt házas Eb-meccsek lehetnek a városban