Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A kormány 30 milliárd forintos bankgarancia programmal kívánja segíteni a válság miatt nehéz helyzetbe került élelmiszeripari vállalkozásokat - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
A június 1-én életbe lépő - 90 százalékos állami kezességgel megerősített - intézkedés a kereskedelmi bankokat kívánja ösztönözni arra, hogy hitelezésükkel segítsék az élelmiszerfeldolgozó cégek működőképességét. A pénzintézetek ezzel hozzájárulhatnak a társaságok versenyképességének növeléséhez, illetve munkahelyeik megtartásához - fűzte hozzá. Kiemelte: a program alapvetően a nagyobb vállalkozásoknak nyújt hatékony segítséget, mivel a legfeljebb öt évre felvehető hitel minimális összege 200 millió forint, míg a legnagyobb összege 2,5 milliárd forint lehet.
A kormányszóvivő kifejtette: a bankgaranciát azok az élelmiszeripari kis- és nagyvállalkozások igényelhetik, amelyek egyebek mellett hús-, zöldség-, és gyümölcsfeldolgozással, valamint -tartósítással, továbbá tejtermék, vagy pékárú előállítással, illetve bortermeléssel foglalkoznak. Kiemelte: a program összesen 37 milliárd forintos forgóeszközhitel felvételét teszi lehetővé, amiből a vállalkozások megvásárolhatják a termeléshez szükséges eszközöket, kifizethetik a társaság fenntartásához szükséges költségeket, így például az elmaradt közüzemi számlákat és béreket.
A cégeknek a kereskedelmi bankokhoz kell benyújtaniuk hitelkérelmüket, míg bankgarancia igényüket - a pénzintézetek döntését követően - a Magyar Fejlesztési Bankhoz kell eljuttatni - mutatott rá a kormányszóvivő. Budai Bernadett emlékeztetett arra: a kabinet 2008 novemberében meghirdetett válságkezelő és gazdaságélénkítő csomagja mintegy 1400 milliárd forintos forrást juttathat közvetlenül a vállalkozásokhoz, és ebből jelenleg már több mint 560 milliárd forint vált elérhetővé a magyarországi cégeknek.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.
Erről ír a világsajtó.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.