Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A General Motors újabb 4 milliárd dolláros hitelt vett fel az amerikai szövetségi kormányzattól, ezzel immár 19,4 milliárd dollárra nőtt a cégnek biztosított teljes kormányzati hitelösszeg.
Az új kölcsön felhasználásának mikéntjéről a GM nem hozott semmit nyilvánosságra, de mint mondta, az államkincstárnak leadott tervben ez részletesen szerepel, és azt jóvá is hagyták. A GM várakozásai szerint június 1-e után 7,6 milliárd dollár lehívására lesz szüksége a teljes hitelösszegből. A cégnek június 1-ig kell benyújtania átalakítási tervét, különben csődvédelem alá helyezik.
Küszöbön áll a legnagyobb amerikai autógyár, a General Motors elleni csődeljárás - írta a pénteki The Washington Post. A lap úgy értesült, hogy az Obama-kormány csődvédelmi eljárás során akarja átszervezni a detroiti cég működését; a csődvédelmi kérelmet akár már a jövő héten vagy június első hetében benyújthatják. A GM átalakításával kapcsolatos terveket ismerő, névtelenséget kérő források szerint a kormány az eddigi szövetségi kölcsönökön túl további közel 30 milliárd dollárt szeretne később a vállalatba pumpálni, hogy a kisebb méretben újjáéledő cég versenyképes autógyártóvá váljon. Ugyancsak a jövő héten várható, hogy a harmadik legnagyobb autógyár, a Chrysler ellen korábban indított csődvédelmi eljárást megszüntetik. Elemzők attól tartanak, hogy a GM elleni csődvédelmi eljárás tovagyűrűző hatásaként egy sor beszállító vállalkozás be fog dőlni.
Az Obama-kormány már korábban jelezte, hogy legalább 50 százalékos tulajdonrészt kíván szerezni az átszervezés utáni GM-ben. Minden bizonnyal megszerzi igazgatótanácsi tagok kinevezésének jogát, ahogy ez a Chrysler esetében is történt, ahol a 9 tagból 4-et a kormány jelöl.
A csődeljárási átszervezés tervezete szerint a GM-ben a The United Auto Workers szakszervezet 39 százalék részesedéshez jutna, cserébe azért, hogy lemond a vállalat 10 milliárd dolláros tartozásáról.
Azt még nem tudni, hogy a kanadai kormány mekkora tulajdonhányadhoz jutna. A több kanadai üzemet is működtető GM feltámasztásához 3,5 milliárd dollárt ígért az Egyesült Államok északi szomszédja, ezért cserébe egy igazgatótanácsi helyet kapna.
Az Obama-kormány hónapokon át egyeztetett a szakszervezettel, a kereskedőkkel és a hitelezőkkel annak érdekében, hogy az eladósodott autógyárakat csődeljárás nélkül állítsák talpra. Az adminisztráció áprilisban azonban bejelentette, hogy a Chrysler esetében már csak a csődvédelem a járható út, és vélhetően a GM-nél is ilyen döntés születik.
Az AHN hírügynökség értékelése szerint a GM elleni csődeljárás destabilizáló hatással lehet a világ legnagyobb gazdaságára, ugyanakkor egyes ágazati elemzők úgy vélik: az - a Chrysler példáját tekintve - nem is lesz olyan rossz, mint korábban valószínűsítették. A Chrysler eladásai - két héttel a csődvédelem bejelentését követően - a vártnál jobban alakultak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.