Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki a Záhony térségébe tervezett ipari és logisztikai befektetések területén, az infrastruktúra első ütemének megépítésére – a felhívás a Közbeszerzési Értesítő pénteki számában jelent meg.
A munka legnagyobb tétele egy 7 kilométeres útszakasz megépítése, amelyhez nagytömegű földmunka párosul. Emellett gáz-, víz-, és villanyvezetékeket kell kiváltani, illetve újakat építeni.
Nem tehet ajánlatot az a cég, amelynek az utolsó három évben, a közúti építésből származott forgalma – valamelyik évben – nem érte el a nettó 800 millió forintot.
Az ajánlattételi határidő július 9. A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló cég lesz a nyertes. Az eredményhirdetés tervezett időpontja augusztus 4., míg a szerződéskötésre várhatóan augusztus 13-án kerül sor. A befejezési határidő jövő év június utolsó napja.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Donald Trump elnök katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította az érintett térséget.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.