Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jelentősen gyengült a forint a dollárhoz, kevésbé az euróhoz és a svájci frankhoz képest. Az amerikai munkaerőpiaci adat megjelenése óta a helyét keresi a magyar deviza.
Jelentősen gyengült a forint a dollárhoz, kevésbé az euróhoz és a svájci frankhoz képest. Az amerikai munkaerőpiaci adat megjelenése óta a helyét keresi a magyar deviza.
Gyengüléssel kezdte a napot a forint: az euró árfolyama a reggeli 286 alatti szintről délre 290 fölé emelkedett. Ekkor azonban jött a vártnál jóval jobb amerikai munkaerőpiaci adat, amire a forint erősödéssel reagált, s néhány perc alatt 286,5-re esett a közös európai pénz kurzusa.
Meglepetés a dollártól
Érdekes, hogy mindeközben a menekülődevizának tartott dollár is erősödni kezdett az euróval szemben. Az elmúlt hónapokban ugyanis általában az volt a jellemző, hogy a rossz hírekre erősödéssel, a jókra azonban gyengüléssel reagált a zöldhasú, míg a kockázatosabb, feltörekvő országok devizái ezzel ellentétes irányba mozogtak.
Így feltehetőleg megszokásból kezdett erősödni a jó hír hallatán a forint, mikor azonban kiderült, hogy az euró/dollár kurzus is csökken, hirtelen ismét irányt váltott a magyar deviza, s visszatért a 290 körüli szintre az euró kurzusa. A forint egyébként azóta is keresi a helyét, a közös európai pénzt jegyezték az elmúlt két órában 289 fölött és 287,5 alatt is, öt óra után néhány perccel pedig 287,9 forintot kértek az euróért. Mindeközben a zöldhasú folytatta az erősödést, s az euró/dollár kurzus egészen 1,4-ig, majd két hetes mélypontra süllyedt.
Frank és Sam
A dollár ennek megfelelően drágult pénteken. A zöldhasú árfolyama a hét utolsó kereskedési napjának 201 forint környékén vágott neki, innen 204-ig emelkedett, majd miután a kedvező makrohír hatására visszatért 201-re, egészen 206,8-ig szaladt. Ennél azért kisebb mértékben kúszott fel a svájci frank árfolyama: az alpesi deviza kurzusa 188 és 191 forint között mozgott, most pedig épp a kettő között áll.
Ecoline
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.