Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A bruttó hazai termék (GDP) 2009. I. negyedévében – naptári hatás kiszűrésével – 6,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden részletes adatai alapján.
A kiigazítatlan adat szerint a GDP 6,7 százalékkal esett vissza. Az első három hónapban a GDP szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 2,5 százalékkal maradt el a tavaly utolsó negyedévitől.
A GDP tavaly a negyedik negyedévben 2,5 százalékkal volt alacsonyabb, naptári hatás kiszűrésével a gazdaság teljesítménye 2,7 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A GDP 2008 egészében 0,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a tavalyi év első negyedévében a gazdasági növekedés 1,8 százalék volt éves bázison. A bruttó hazai termék (GDP) 2007-ben 1,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.