szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A versenyképességi index (VEX) 2009 első negyedévében csak Lengyelországban és Romániában nőtt valamelyest, a többi országban csökkent, a legkisebb mértékben Magyarországon. Az üzleti környezetet jellemző index (ÜX) értéke 6-ra zuhant le. A világgazdasági válság jellemzően rontja az országok versenyképességét és az üzleti környezetet – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek a Microsoft Magyarország Kft. támogatásával készített felméréséből.

Az előző negyedévhez képest 2009 első negyedévében a versenyképességi index 1 százalékkal emelkedett Lengyelországban és 0,9 százalékkal Romániában, míg a többi vizsgált országban csökkent. Az index csökkenése Magyarországon volt a legkisebb mértékű (1,7 százalék), majd Ausztria és Csehország következett (2,3 százalékkal, illetve 2,7 százalékkal), Szlovéniában és Szlovákiában viszont igen erőteljes (4,9 százalék, illetve 7 százalék) volt az esés.

A VEX tényezői közül a makrogazdasági teljesítményt kifejező index értéke 2008 negyedik negyedévéhez képest mindegyik vizsgált országban romlott, a legkisebb mértékben Lengyelországban (1 százalék) és Romániában (1,2 százalék), míg a legnagyobb mértékben Szlovákiában (6,9 százalék). Magyarország 3,9 százalékos romlással a középmezőnyben van.

Az index ilyen alakulása a világgazdasági válságra, konkrétan Nyugat-Európa recesszióba kerülésére vezethető vissza, ami a külső kereslet visszaesése nyomán az export zuhanásában, ezzel összefüggésben a GDP csökkenésében jelentkezett. A viszonylag kedvező magyar pozíció az export többi országhoz viszonyított kisebb mértékű visszaesésének köszönhető. A globális recesszió különösen Szlovákiát érintette hátrányosan, ahol az utóbbi években jelentős konjunktúraérzékeny járműipari kapacitások épültek ki.

Versenyképességi indexek (szezonálisan kiigazítva, 2000 átlagos negyedév=100)
© GKI

A munkatermelékenységi index is mindenütt romlott 2009 első negyedévében: Romániában, Lengyelországban, Ausztriában, Magyarországon és Csehországban kisebb mértékben (0,9-3,2 százalék közötti sávban), Szlovákiában és Szlovéniában ennél jóval erőteljesebben (7,9, illetve 8,3 százalékkal). E két utóbbi országban a recesszió miatt nagymértékben csökkent a GDP, azzal viszont nem tartott lépést a foglalkoztatottság mérséklődése.

A költség-versenyképesség az eurót használó Ausztriában, Szlovéniában és Szlovákiában kissé romlott, a többi országban javult, a legnagyobb mértékben Lengyelországban (16,2 százalék) és Romániában (15,4 százalék). A javulás szintén jelentős, 7,7 százalékos volt Magyarországon és 6,6 százalékos Csehországban. A javulás annál nagyobb, minél inkább leértékelődtek az érintett országok devizái az euróval mint horgonyvalutával szemben. (A leértékelődés azonban pénzügyi egyensúlyi gondokat is okoz.)

Az, hogy a magyar VEX nemzetközi összehasonlításban csak viszonylag csekély mértékben romlott 2009 első negyedévében, legfőképpen a forint euróval szembeni leértékelődésére és a munkatermelékenység relatíve kedvező alakulására vezethető vissza. A forint gyengülése nagymértékben ellensúlyozta a makrogazdasági teljesítményben elsősorban a nyugat-európai recesszió nyomán végbement romlást.

Versenyképességi index - VEX
A GKI által negyedévente publikált VEX (versenyképességi index) olyan összetett mutató, amely a vizsgált országok nemzetközi versenyképességét alakító három fő tényezőt tartalmazza. A három részindex közül az első a makrogazdasági teljesítmény, a második a munkatermelékenység, a harmadik pedig a relatív költség-versenyképesség alakulását írja le (az első kettő súlya külön-külön nagyobb a harmadiknál). Az egyes indexek maguk is összetett mutatók. A makrogazdasági teljesítményt a beruházások, az export és a foglalkoztatottság növekedési üteme adja. A munkatermelékenység változásában az egy foglalkoztatottra jutó GDP dinamikája tükröződik. A költség-versenyképesség alakulását a termelői árindex és az egységnyi munkaerőköltség alapú reálárfolyam-index változása érzékelteti. A GKI a VEX-et Magyarország mellett Ausztriára, Csehországra, Lengyelországra, Romániára, Szlovákiára és Szlovéniára is kiszámolja. Magyarország nemzetközi versenyképességének alakulása ezen országokkal (térségi versenytársaival) összehasonlítva értelmezhető.

Az állami magatartás kiszámíthatatlansága zavart okozott (Oldaltörés)


2009 első negyedévében – hasonlóan 2008 minden egyes negyedévéhez – az üzleti környezetet jellemző index, az ÜX, értéke tovább csökkent. Az üzleti környezeti index értékének csökkenése tükrözi a nemzetközi gazdasági válság hatását, valamint a speciális hazai fejleményeket. Az előző negyedévhez képest az indexet alkotó négy részindex közül egy jelez javulást, kettő viszonylag kismértékű, egy pedig nagyon jelentős romlást.

Az állami magatartás kiszámíthatatlansága az első negyedévben a korábbiaknál valamivel jobban zavarta a gazdaság szereplőit. Erre az időszakra esik a miniszterelnök lemondása, az új kormány zavaroktól sem mentes megalakulása. Az állami magatartás bizonytalanságai leginkább a kis- és középvállalatokat érintik hátrányosan, a nagyvállalatokat csak alig-alig zavarja a nehezen kiszámítható gazdaságpolitika. 

Az üzleti környezeti index (ÜX)

Az üzleti környezet bizonytalan voltának említési gyakorisága ezzel szemben számottevően csökkent a korábbiakhoz képest. A világgazdasági válság okozta „első ijedtségen” ezek szerint már túljutottak a vállalatok, s az előző felméréshez képest jobban meg tudták ítélni a valós lehetőségeket és kockázatokat. A nagyvállalatok e tekintetben is kevésbé hagyták zavartatni magukat, mint a kis- és középvállalkozások.

A 10 éves magyar állampapírok kamatfelárának negyedéves átlagai 2008-ban folyamatosan nőttek. Ez a folyamat 2009 első negyedévében is folytatódott, sőt, tulajdonképpen „csúcsra járt” – ilyen magas kamatfelárral a magyar gazdaság a kétezres években még sosem volt kénytelen szembesülni. A válság minden „kockázatos” országban emelte a finanszírozás felárát, de a kelet-közép-európai országok közül csak a Baltikumban és Romániában volt tapasztalható hasonlóan magas kamatfelár.

Az üzleti infrastruktúra alakulásának jellemzésére használt új gépkocsi-eladások 2005 közepe óta csökkenő trendet követnek. 2008 negyedik negyedévében az eladások valósággal zuhantak, majd 2009 első negyedévében tovább estek. Az idei első három hónapban az egy évvel korábbi azonos negyedévhez képest a csökkenés 41 százalékos. Ilyen kevés gépkocsit a kétezres évek egyik negyedévében sem helyeztek forgalomba.

Normális gazdasági körülmények esetén a kamatfelár és a gépkocsieladások – viszonylag érzékenyen reagálva – képesek az üzleti környezet változását jelezni. Egy ilyen méretű globális válságban azonban ez a két tényező túl nagy ingadozásával felülbecsüli az üzleti környezet romlását.


A üzleti környezeti index - ÜX
A GKI üzleti környezeti indexe (ÜX) a hazai gazdasági tér minőségét, a versenyképesség alakításában betöltött pozitív vagy negatív szerepét értékeli. E mutató tartalma önmagában nem értelmezhető, a negyedévről negyedévre bekövetkező változások azonban jól jellemzik a magyarországi gazdálkodási feltételrendszer módosulásait. Az ÜX-indexben a környezet hatásának négy legfontosabb elemét ragadja meg: a gazdálkodási környezet bizonytalanságát, az állami szabályozás kiszámíthatóságát, a magyar állampapírok kamatfelárát (amiben tükröződik a külföldi befektetőknek a magyar gazdaságba vetett bizalma), valamint az üzleti infrastruktúra fejlettségét. A mutató egyaránt magában foglal szubjektív elemeket (nevezetesen vállalatvezetői helyzetértékeléseket) és objektív statisztikai összetevőket is (kamatfelár, gépkocsi eladások), így az üzleti élet szereplőinek vélekedéseit, kilátásait is kifejezi, azaz a gazdasági mellett pszichológiai mozzanatokat is hordoz.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
MTI Itthon

Oszkó Péter: szem előtt a versenyképesség és a munkaerőpiac

A kormány elsődleges célja a versenyképesség javítása, a munkaerő-piaci aktivitás növelése, amelynek érdekében elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása, az adóterhek csökkentése - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában tartott expozéjában az Országgyűlésben.

hvg.hu Gazdaság

GKI: romlott a versenyképesség és az üzleti környezet is

A GKI által készített, régiós országokat összehasonlító versenyképességi index (VEX) 2008 negyedik negyedévében Lengyelországot és Szlovákiát leszámítva mindenhol csökkent. Az üzleti környezetet jellemző index (ÜX) értéke Magyarországon 2008. negyedik negyedévében tovább süllyedt.

Gazdaság

Megroggyant magyar versenyképesség

Egyre lejjebb csúszik Magyarország a világ versenyképességi rangsorában. A Világgazdasági Fórum friss jelentését a magyarországi felmérést végző Kopint-Tárki kutatási igazgatója elemzi. A cikk a legfrissebb HVG-ben olvasható.

A koronavírus-járvány második hullámára figyelmeztet a WHO

A koronavírus-járvány második hullámára figyelmeztet a WHO

Migránsok nélkül összeomlana a brit egészségügy?

Migránsok nélkül összeomlana a brit egészségügy?

Tipp: ha ezt beállítja a telefonján, rögtön lezár a képernyő, amikor elindul otthonról

Tipp: ha ezt beállítja a telefonján, rögtön lezár a képernyő, amikor elindul otthonról