Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Harmincöt százalékos bevételcsökkenésről számolt be az OMV osztrák kőolaj- és földgázkonszern szerdán közzétett első féléves jelentésében. Az elemzők által vártnál rosszabb mutatókat mindenekelőtt a nehéz piaci helyzetre, az olajár és a finomítói árrés csökkenésére vezeti vissza a vállalat.
Az egy részvényre jutó eredmény 0,62 eurót tett ki, 84 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőtti 3,78 euróhoz képest.
A második negyedévben a félév egészénél nagyobb arányban, 41 százalékkal, 4,113 milliárd euróra esett a bevétel az alacsony olajár miatt. Az OMV üzemi eredménye 237 millió euró volt a második negyedévben, 75 százalékkal kevesebb a tavalyi év azonos időszakában elértnél. A kisebbségi részesedések utáni eredmény 79 százalékkal, 144 millió euróra csökkent a második negyedévben.
A jelentés szerint a második negyedéves pénzügyi eredmény is elmaradt az egy évvel korábbitól, mindenekelőtt azért, mert a Mol-részvények eladása miatt osztaléktól esett el a társaság.
Wolfgang Ruttenstorfer vezérigazgató a második félévben jobb eredményre számít, a termelés növekedése és az árak várható emelkedése miatt.
Az OMV szerdán bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdett a török Dogan Holdinggal a Petrol Ofisiban való többségi tulajdonrészének megvásárlásáról. Az OMV jelenleg 41,58 százalékban, a Dogan Holding 54,17 százalékban tulajdonosa a Petrol Ofisinek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”