Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Sólyom László köztársasági elnök kinevezte a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) tagjává Kamarás Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) nemrégiben kinevezett vezérigazgatóját.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint a kinevezés hat évre szól, bár az MNV vezérigazgatói munkaszerződését egy évre kötötték meg.
Az MNV Zrt. részvényesi jogainak gyakorlója, a pénzügyminiszter 2009. július 16. napjával nevezte ki az MNV Zrt. vezérigazgatójává Kamarás Miklóst, miután július 15-én rendkívüli felmondással menesztette a korábbi vezérigazgatót, Tátrai Miklóst. Tátrai a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagja maradt, mert visszahívására nincs jogszabályi lehetőség.
Kamarás Miklós már korábban is töltött be meghatározó pozíciót az állami vagyongazdálkodás területén. 1995 és 1998 között az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) pénzügyi-gazdasági vezérigazgató-helyettese, 2002 és 2005 között az ÁPV Rt. vezérigazgatója volt. Az elmúlt öt évben a Rába Rt. igazgatóságának elnöke volt. Igazgatósági tag volt a Bábolna Rt.-nél és a REORG Apport Rt.-nél. Mindemellett a Mol Rt. felügyelő bizottságának elnöki, és a REORG Rt. igazgatóságának elnöki tisztségét is betöltötte. A MÁV Zrt. Igazgatóságának elnöke volt 2006 és 2008 között. Jelenleg a Mol NyRt. igazgatóságának tagja.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.