Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Júliusban éves szinten 0,3 százalékkal emelkedett az infláció Csehországban, 2003 óta a legkisebb mértékben. Júniusban 1,2 százalékos volt a tizenkét havi növekedés – közölték hétfőn a cseh statisztikai hivatalban (CSU).
Az előző hónaphoz viszonyítva júliusban 0,4 százalékkal csökkent az általános fogyasztói árszínvonal, az élelmiszer- és földgázár csökkenésének következményeként – állítja a CSU.
Pénzügyi elemzők szerint várható, hogy a infláció a következő hónapokban tovább mérséklődik, sőt nullára csökken – állítja Petr Dufek, a CSOB bank szakértője. Jirí Skop, a Komercní Banka elemzője szerint viszont a jelenlegi szintnél már tovább nem csökken az infláció.
Inflációcsökkentő hatása van az elemzők szerint annak is, hogy a cseh lakosság nagy része külföldön van szabadságon, így a hazai kereslet aránylag korlátozott, ami a kereskedőket árcsökkentésre ösztönzi.
A pékipari termékek ára júliusban éves szinten 14,3 százalékkal, az olaj ára 6,6 százalékkal, a gyümölcsé 16,4 százalékkal, a burgonyáé 11,6 százalékkal, a tejtermékeké és a tojásoké 9,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy éve.
Az üzemanyagok 14 százalékkal olcsóbbak, mint egy éve, míg a személygépkocsik 9,3 százalékkal. A mobiltelefonok árszintje 15,4 százalékkal csökkent.
Ugyanakkor a villanyáram ára 11,6 százalékkal, a meleg vízé pedig 7,4 százalékkal volt magasabb, mint tavaly. A lakbérek 19,5 százalékkal emelkedtek. „A különféle termékek árszintje összesítve 1,5 százalékkal csökkent, a szolgáltatásoké 3,2 százalékkal emelkedett” – mutatott rá a statisztikai hivatal.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról, a Pride sikertelenségéről és arról, hogy miért napolták el az ellehetetlenítési törvényjavaslat megszavazását.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.