Merkel pénteken azt mondta, hogy a gazdaság várhatóan már elmozdult a mélypontról, de figyelmeztetett, hogy a válságnak még nincs vége. Merkel most kissé jobban értékelte a német gazdaságot, mint tavasszal. A kormány áprilisban kiadott hivatalos előrejelzése 6 százalékos GDP-csökkenést jósolt erre az évre.
Ugyancsak pénteken a DIW német gazdaságkutató úgy vélekedett, hogy idén elképzelhető 5 százaléknál kisebb visszaesés is. A DIW júliusban még 6,4 százalékos csökkenést valószínűsített.
Csütörtökön a német Ifo gazdaságkutató intézet azt közölte, hogy várakozása szerint idén a német hazai össztermék (GDP) a kormány által várt 6 százaléknál kisebb mértékben csökken. A müncheni székhelyű Ifo júniusban még szintén nagyobb, 6,3 százalékos visszaesést jósolt.
Klaus Abberger, az Ifo elemzője csütörtökön azt mondta, hogy a gazdaságkutatónak felül kell vizsgálnia eddigi álláspontját. Szerinte a 6 százalékos vagy ennél nagyobb gazdaságcsökkenési előrejelzés mára túlságosan borúlátó nézet.