Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A vártnál hamarabb elindulhat a világgazdasági fellendülés, de az üteme várhatóan szerény lesz, a harminc legfejlettebb ipari országot tömörítő OECD szerint.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtöki jelentése szerint Japánban és az euróövezetben a recesszió enyhébb lesz az idén, mint ahogy azt a szervezet júniusban prognosztizálta. A jelentés szerint az Egyesült Államok gazdasági kilátása stabil, továbbra is a hazai össztermék (GDP) 2,8 százalékos csökkenésével számol az OECD.
A szervezet szerint a javuló pénzügyi körülmények, a kereskedelem fellendülése és az ipari készletállomány kedvező alakulása mind azt mutatja, hogy hamarabb megindul a kilábalás az OECD országaiban.
Kezdetben viszont törékeny lesz a fellendülés, véli Jorgen Elmeskov, a szervezet vezető közgazdásza, aki szerint a javulást továbbra is veszélyezteti a magas munkanélküliség.
Az OECD új előrejelzése szerint a hét legfejlettebb ipari ország gazdasága 3,9 százalékkal csökken az idén. Júniusban még 4,8 százalékos esést vártak. Japán gazdasága a mostani számítások szerint 5,6 százalékkal csökken, míg júniusban 6,8 százalékos visszaesést valószínűsítettek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A Mein Kampfban kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.