Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bő felével kevesebb targoncát adtak el az elmúlt időszakban Magyarországon a válság következtében – közölte hétfői összeállításában a Világgazdaság.
A lap közlése szerint korábban jellemzően évi négyezer targonca kelt el legálisan, vagyis ha nem következik be trendforduló – márpedig erre egyelőre semmilyen jel nem utal –, az idén kétezer körül alakulhat az értékesítés.
A legálisan forgalmazók üzletét továbbra is rontja, hogy még mindig jelentős mennyiségű új targonca kerül be Magyarországra szürke- és feketeimportból – írta a lap. A forgalmazók úgy látják, hogy az államnak mindenképpen véget kellene vetnie ennek az üzletnek, például a gépjárművekéhez hasonlóan kialakított törzskönyvrendszer bevezetésével, vagy komoly gépnyilvántartással.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.