A miniszterelnök elmondta: a magatartási kódex, amely december 1-jén lép hatályba, a bankok egyoldalú erőfölényével szemben ad védelmet az ügyfeleknek. Bajnai Gordon hozzátette azt is, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) akár két milliárd forintra büntetheti azokat a pénzügyi intézményeket, amelyek nem tartják be a kódexet.
Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség alelnöke szerint a magatartási kódex a bankrendszer és az ügyfelek közötti bizalom erősítését szolgálja. A magatartási kódex is jelzi, hogy új világ kezdődik a bankok életében, ahol az ügyfelek számára minden átlátható lesz, s új partneri viszony alakul ki a bankok és az ügyfelek között - tette hozzá Patai Mihály.
A létrejött banki magatartási kódex a jövőben várhatóan kiterjed a lakossági hitelezéssel foglalkozó valamennyi intézményre - mondta Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke, a dokumentum aláírása után. A kódex a hitelezés egész folyamatát átfogja, beleértve a hitelekről adott információt, a szerződéskötés előkészítését, a hitel gondozását, és a problémás hitelek kezelését - jelezte a PSZÁF elnöke.
Farkas Ádám elmondta: a magatartási kódex aláírása önkéntes, és nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek korlátozzák a bankok közötti versenyt. A kódex hatályba lépéséig a bankok vállalták, hogy nem változtatják egyoldalúan a szerződéseket - tette hozzá.
Banki etikai kódex: 13 pénzintézet írta alá, december 1-től hatályos
A kormány 13 bankkal és a pénzügyi felügyelettel aláírta a banki magatartási kódexet - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök a dokumentum aláírása után.
A Fidesz egyvalaminek örülhet: jó kezekben vannak a személyzeti ügyek a Legfőbb Ügyészségen
Az ukrán pénzszállítók ügyvédje a legfőbb ügyész menesztését kezdeményezte Forsthoffer Ágnesnél
A hosszabbításban jött a dráma, Ferran Torres góljával Spanyolország lett a világbajnok
Az argentinok nem tudták méltósággal viselni a vereséget, a verekedő Paredes többmeccses eltiltásra számíthat – videó
Nézegessen képeket a világbajnokság legemlékezetesebb pillanatairól
Minden idők legnagyobb tornájáról, és annak nagy pillanatairól egy óriási képgalériával emlékezünk meg.