szerző:
MTI

A kínai bankirányítás felszólította a pénzintézeteket arra, hogy figyeljenek jobban a hitelképességi kritériumok betartására, a hitelt igénylők ellenőrzésére, és csökkentsék a lehető legkisebbre a kockázatot. A figyelmeztetésre azt követően került sor, hogy az év első nyolc hónapjában Kínában jelentősen megugrott a hitelállomány, köztük a rossz hiteleké is. Hu Csin-tao (Hu Jintao), a Kínai Népköztársaság elnöke pedig egy vasárnapi tanácskozáson kijelentette, hogy Kína újfajta gondokkal kényszerül szembenézni.

Az országos bankfelügyelet elnöke Liu Ming-kang egy sanghaji szakmai konferencián megjegyezte, hogy a központi gazdaságélénkítő célokat szolgáló 4 milliárd jüanos (586 millió dollár) csomag elősegítette ugyan a globális pénzügyi válság hatásainak enyhítését - közcélokat finanszíroztak belőle, gépek és berendezések vásárlását, az építőipart támogatták -, de ezekkel ugyanakkor kockáztatták a kevésbé hatékony termelő eszközök felhalmozását, komoly veszélye van a fizetésképtelenség kialakulásának.

Ezév első felében rekord összeget, 7,1 ezer milliárd jüan (1,1 ezer milliárd dollár) értékű kölcsönt adtak a bankok. A kínai jegybank adatai szerint ez a szám augusztus végére elérte a 8,15 ezer milliárd jüant (1,2 ezer milliárd dollár), míg tavaly mindösszesen 4,91 ezer milliárd jüan volt a kihelyezett hitelállomány Kínában.

Hu Csin-tao (Hu Jintao), a Kínai Népköztársaság elnöke pedig egy vasárnapi tanácskozáson kijelentette, hogy Kína újfajta gondokkal kényszerül szembenézni, ha fenn akarja tartani a gazdasági növekedést és a társadalom stabilitását.

„A nemzetközi pénzügyi válság kezelése és a stabil és viszonylag gyors gazdasági növekedés fenntartása fáradságos feladat. Kína most bizonytalan tényezőkkel néz szembe... a gazdasági válság nagy megrázkódtatást keltett” – mondta.

Hu felszólította a kommunista párt vezetőit, erősítsék a társadalmi egységet, és leszögezte, hogy országa számára nem reális választási lehetőség a nyugati típusú demokrácia. „Segíteniük kell a pártot és a kormányt, hogy jól végezhesse a munkáját  etnikai és vallási területen, a nemzeti egység, a vallási harmónia és a társadalmi stabilitás érdekében” – mondta azon a rendezvényen, amelyet egy tanácsadó jellegű testület, a Kínai Népi Politikai Konzultatív Tanács létrehozásának hatvanadik évfordulója alkalmából tartottak.

A népköztársaság megalapításának 60. évfordulójára (október 1.) készülő Kína új intézkedést hozott a korrupció elleni küzdelemben – jelentette az Új Kína hírügynökség. A kommunista párt központi bizottságának zárt ajtók mögött tartott négynapos értekezletén hangsúlyozták, hogy ez "a legnagyobb fontosságú politikai feladat". A központi ellenőrző bizottság ezután határozatot fogadott el, amelynek értelmében a pártkádereknek be kell vallaniuk a vagyonukat és befektetéseiket, és számot kell adniuk arról is, hogy mivel foglakoznak a családtagjaik.

A korrupció újra és újra visszatérő jelenség a kommunista párt berkein belül azóta, hogy beindították a gazdasági reformokat, és komoly elégedetlenséget kelt a lakosságban. Az ellene indított kampányok rendszeresek, de egyes megfigyelők szerint arra is szolgálnak, hogy a rivális politikusok megszabaduljanak a vetélytársaiktól.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vége a lezárásnak az M5-ösön

Vége a lezárásnak az M5-ösön

Szocialista jelölt is elindul Botka ellen Szegeden

Szocialista jelölt is elindul Botka ellen Szegeden

Fél éve csúszik két körforgalom átadása Budafokon

Fél éve csúszik két körforgalom átadása Budafokon

Először okozhatott halálesetet elektromos cigaretta az Egyesült Államokban

Először okozhatott halálesetet elektromos cigaretta az Egyesült Államokban

900 millió éve történhetett, de a Földről csak múlt héten lászott, ahogy egy fekete lyuk "felfal" egy neutroncsillagot

900 millió éve történhetett, de a Földről csak múlt héten lászott, ahogy egy fekete lyuk "felfal" egy neutroncsillagot

Kopasz és Csipes is aranyérmes, megvan az első olimpiai kvóta

Kopasz és Csipes is aranyérmes, megvan az első olimpiai kvóta