„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nyilvános lesz a tőzsdei cégek és más nyrt.-k igazgatósági, igazgatótanácsi - és ahol van, felügyelőbizottsági - tagjainak pénzbeli és nem pénzbeli juttatása - írta keddi számában a Világgazdaság.
A lap úgy tudja, hogy ezt tartalmazza a gazdasági társaságokról szóló törvény módosításának tervezete, amely hamarosan a kormány elé kerül. A Világgazdaság szerint a cégek - az éves rendes közgyűlés összehívásával egyidejűleg - kötelesek nyilvánosságra hozni az érintettek nevét, a tagsági minőségükben kapott valamennyi pénzbeli és nem pénzbeli juttatást, mégpedig tagonként és jogcímek szerint részletezve. A részvénytársaságoknak biztosítaniuk kell, hogy az érdeklődők a honlapon folyamatosan elérjék az adatokat. A lap szerint hiányzik viszont az előterjesztésből az a szabály, amely megengedte volna kft. alapítását kötelező tőkeminimum nélkül is, így létrehozásához továbbra is szükség van az 500 ezer forintra.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.