Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Vaszilij Alekszanjan, a börtönbüntetését töltő Mihail Hodorkovszkij által egykor vezetett Jukosz olajipari konszern volt alelnökének egészségi állapotát november 2-án újra vizsgálja az ügyét tárgyaló moszkvai kerületi bíróság – ez a döntés született a hétfői tárgyaláson.
A halálosan beteg volt alelnök elleni perben szeptember 21-én a bíróság megvizsgálta az orvosi igazolásokat, amelyek szerint a vádlott nem alkalmas a perben való részvételre, s Alekszanjantól egy további kérvényt kért. Ügyének tárgyalását az ügyvédi indítvány ellenére akkor nem függesztették fel, mivel ezt a testület idő előttinek minősítette.
A bíróság mostani döntését azzal indokolta, hogy Alekszanjan kérvényében jelezte: amennyiben jobbra fordul egészségi állapota, kész részt venni a tárgyaláson, ezért november 2-án újra megvizsgálják, nem javult-e az állapota.
Az AIDS-ben, nyirokmirigyrákban és tbc-ben szenvedő Alekszanjant, akit pénzmosással, lopással és adócsalással vádolnak, 50 millió rubel (mintegy 300 millió forint) óvadék ellenében tavaly december 30-án, közel három év után engedték szabadon a vizsgálati fogságból. A hatalmas összeg napok alatt gyűlt össze internetes gyűjtés útján.
Tárgyalásra viszik Alekszanjant tavaly februárban. A Jukoszt nem felejtik © AP |
Alekszanjan ügyvédei korábban kérvényezték a büntetőeljárás megszüntetését elévülés miatt, ugyanis védencük a vádban felhozott bűncselekményeket 1998-ban követte volna el, s e vádpontokra a büntető törvénykönyv tíz évet állapít meg elévülési határidőként. Ezúttal a tárgyalás felfüggesztésére vonatkozó indítványt tárgyalják.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!