Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az első osztályú ingatlanok hozamszintje stabilizálódni látszik Európa ingatlanpiacain, sőt több piacon lefelé mutató trend érvényesül. – derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb, 2009. harmadik negyedéves adatokat tartalmazó kutatásából.
Az előzetes számítások azt mutatják, hogy a CBRE EU-15 az összes ingatlanszegmensre vonatkozó hozamindexe stabilan 6,13 százalékon maradt 2009 harmadik negyedévében, ami az központi elhelyezkedésű, első osztályú ingatlanok iránti erősödő befektetői érdeklődésre utal. A hozamszint 2007 közepétől 2009 első negyedévéig 1,3 százalékpontot emelkedett, és azóta változatlan maradt.
Míg a különböző szektorokban a stabilizálódás általános, néhány jelentős különbség kétségtelenül fennáll. Az EU-15 irodapiaci index kissé esett a harmadik negyedévben (ahogyan a másodikban is) – tükrözve a hozamcsökkenést olyan nagyvárosokban, mint London és Párizs, ahol a befektetői érdeklődés egyértelműen nőtt. Csekély hozamemelkedés néhány városban volt megfigyelhető az elmúlt időszakban, például a jelentős olasz városokban, máshol a hozamok változatlanok az év közepén kialakultakhoz képest. Az EU-15 ipari hozamindex stabil maradt a harmadik negyedévben, míg a kiskereskedelmi szegmensben a hozamok kissé nőttek, de még mindig 25 bázisponttal alacsonyabban állnak 2008 év végi szintjükhöz képest.
A tőkepiaci ciklus változásai a bérlői piac változása előtt járnak, ahol a kereslet továbbra is nyomott. A gazdasági mutatók néhány városban javulást mutatnak, de a harmadik negyedévben feljegyzett bérlői mozgások száma csekély volt az elmúlt időszakban. A CBRE EU-15 irodapiaci bérleti-díjindexe 1,2 százalékkal csökkent 2009 harmadik negyedévében, ami a legkisebb negyedéves változás az elmúlt esztendő során. Az tavalyi évhez képest az index 10 százalékot csökkent. Jelentős nyugat-európai nagyvárosokban – Londonban, Madridban, Barcelonában és Bécsbn – a bérleti díjak lefelé mozdultak. A harmadik negyedévben az ipari és a kiskereskedelmi ingatlanok bérleti díjindexei nem változtak, – ami szinte általános stabilitást jelent az első osztályú ingatlanok esetében – a bérleti díjindex egy év alatt 4,5 százalékot csökkent az ipari, 1,6 százalékot pedig a kiskereskedelmi ingatlanok esetében.
Nick Axford, a CBRE európai kutatási vezetője az elemzést így kommentálta: „Még mindig van némi szórás az egyes piacok átárazódásában, de általánosan azt mondhatjuk, hogy egyértelmű jelei vannak a hozamok stabilizálódásának. Néhány nagyon likvid piacon, főleg Párizsban és Londonban, ahol jelentős újraárazás ment végbe, a hozamváltozás iránya ma már lefelé mutat. A bérleti piac változatlanul nehézségekkel küzd, hiszen a gazdasági környezet továbbra is gyenge, bár a visszaesés a harmadik negyedévben az előzőekhez képest enyhének mondható.”
„Noha Közép- és Kelet-Európában nem tapasztalható még a hozamok csökkenése, ahogy Párizsban vagy Londonban, a hozamemelkedés a régióban mindenesetre lelassult. Az újraárazás a legtöbb piacon végbement. Magyarországon a 2008 negyedik negyedéve óta zajló jelentős korrekciót követően a hozamok stabilizálódni látszanak, míg a régió más városai továbbra is enyhe hozamemelkedésről számolnak be. Azonban hozzá kell tennünk, hogy az ingatlanértékekre továbbra is negatívan hatnak a csökkenő bérletidíj-kilátások” – fejtette ki Tim O’Sullivan, a CBRE budapesti ingatlanbefektetési vezetője.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.