Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az amerikai és ázsiai piacok negatív zárása után a Budapesti Értéktőzsdén is gyengülés várható szerdán.
Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint mérsékelt csökkenéssel nyithat a BÉT, az ázsiai piacokon tapasztalt profit realizálás nyomán. Véleménye szerint a negatív hangulat a délelőtt folyamán megmaradhat, miután nem várható olyan makroadat, amely befolyásolhatná a kereskedést.
Az amerikai vállalati jelentések azonban továbbra is hatással lehetnek a részvénypiacokra. Szerdán egyebek közt a Boeing és a Morgan Stanley teszi közzé a harmadik negyedéves adatait. Emellett az amerikai gazdaság állapotáról szóló részletes Fed-jelentésre fókuszálnak majd a befektetők, ezt közép-európai idő szerint este 8-kor publikálják - fejtette ki az elemző.
A magyar vezető papírokról szólva Illés László elmondta: a Mol piacán profit realizálási hullám érezhető, az OTP-nek pedig visszaesett a forgalma, mióta a papír árfolyama elhagyta az 5500 forintot. Hozzátette: a további emelkedéshez a forgalom erősödése is kellene.
A BUX 70,24 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 21 474,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 23,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott, a Mol és a Magyar Telekom gyengült, míg az OTP és a gyógyszer gyártók nyereséggel zártak.
A Mol árfolyama 250 forinttal, 1,53 százalékkal 16 050 forintra csökkent. Az OTP részvények ára 50 forinttal, 0,87 százalékkal 5780 forintra erősödött. A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,36 százalékkal 820 forintra gyengült. A Richter papírok árfolyama 850 forinttal, 2,13 százalékkal 40.700 forintra nőtt, a másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 350 forinttal, 1,66 százalékkal 21 450 forintra emelkedett.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?