Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Visszaerősödött a forint az euróval szemben kedden délelőtt, fél tízkor 279 forint körül mozgott az árfolyam, míg éjszaka 283 forinton is járt a jegyzés.
Gondi István, a Raiffeisen Bank vezető devizakereskedője elmondta, hogy éjszaka a nemzetközi kereskedésben „félreütöttek” egy üzletet: egy 278,50 forintos euró árfolyam utáni ügylet 288,60 forinton született, ami beindította a stop-loss ügyleteket, azaz arra a szintre emelkedett az árfolyam, ahol a nagyobb veszteség elkerülésére a befektetők lezárják a pozíciójukat. „Rövid őrület után a forint visszajött a 280 forint alatt szintre” – mondta a kereskedő. A dollár kissé erősödött az euróval szemben, ami jót tett a forint árfolyamának is. A piacon sok az eladó, de sok a kiváró befektető is, aki a forint árfolyammozgásának irányára mozdul. A Raiffeisen vezető devizakereskedője az év hátralévő részében kisebb kilengésekkel 265-270 forint körüli euró árfolyamot vár.
Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője elmondta, hogy az éjszaka 283 forintig gyengült a forint az euróval szemben. Ennek magyarázata, hogy az amerikai és az ázsiai piacokon a stop-loss megbízások miatt a magasabb opciós szintekre léptek az ügyletek, ezért gyengült a forint rég nem látott szintre. Ezen az áron viszont már sok volt az eladó, ezért kissé visszaerősödött a forint 279-ig. Kolba Miklós az idén már nem számít tartósan 270 forint alatti euróra, szerinte az árfolyam 270 és 280 forint között mozog majd.
Az ING devizaüzletágának vezetője nem lát jelentős változást a forint/dollár árfolyamban, mert a dollár/euró árfolyam is alig változik. A dollár a bankközi devizapiacon 189 forint körül szűk sávban mozog, míg a svájci frank jegyzése 184 forint körül – szintén szűk sávban – változik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.