Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Soros György szerint a kis, feltörekvő országok gyorsított felvétele az euróövezetbe nem okozna számottevő sérülést az euró árfolyamán, a kelet-európai országoknak – amelyek iszonyú áldozatokat vállalnak az eurókonvergencia feltételeinek betartásáért – viszont nagy segítség lenne a könnyített eurócsatlakozás – írja a Portfolio.hu az EUobserverre hivatkozva.
Nyugat-Európa felelősséggel tartozik a bajba jutott kelet-európai országokért, hiszen főleg bankjai uralják a fejlődő országok pénzügyi piacait, így a válságot is tőlük "kapták el". Az euró értékére gyakorolt hatása csekély lenne a könnyített bevezetésnek olyan kis országok esetében, mint Lettország.
Soros szerint az euró ereje nem az euróövezet gazdaságának erejében rejlik, hanem abban, hogy a befektetők számára a közös európai fizetőeszköz a gyenge dollár alternatívájának szerepét tölti be. Ugyanakkor megjegyezte: Jean-Claude Trichet az utóbbi időben többször aggodalmát fejezte ki a túl erős euróárfolyam miatt, amely aláássa az exportelőnyt és a gazdasági kilábalást.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.