Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az idei 6,7 százalékos gazdasági visszaesés jövőre 0,6 százalékosra lassul, állapította meg az IMF küldöttségének november 4-16. között Magyarországon folytatott tárgyalásairól kiadott sajtóközlemény, amely szerint javultak a jövő évi kilátások a korábbi 0,9 százalékos GDP-csökkenést jósló előrejelzéshez képest.
Az euróövezet gazdasági élénkülése növeli a magyar exporttermékek iránti keresletet, ezért a negyedév/negyedéves GDP mutató a jövő év második negyedében pozitívra fordulhat. A magyarországi recesszió eszerint 2008 harmadik negyedévétől legalább másfél évig elhúzódik.
Az IMF megítéléses szerint a jövő év közepére az infláció 3 százalék alá csökken, a folyó fizetési mérleg hiánya pedig jelentősen, a GDP 0,5 százalékára mérséklődik még ebben az évben.
A magyar kormány nem szándékozik igénybe venni a Nemzetközi Valutaalappal tavaly novemberben kötött készenléti hitel megállapodás hétfőn lezárult negyedik felülvizsgálata után a számára lehívható 792 millió euró részletet, mert enyhült a feszültség a nemzetközi pénzpiacokon, és az alaptól rendelkezésre álló forrás később biztonságot nyújt a külső finanszírozási feltételek előre nem látható romlásából eredő hatások enyhítéséhez - írja az IMF.
A költségvetési kiadások szigorú féken tartására lesz szükség a jövő évi 3,8 százalékos GDP-arányos hiány eléréséhez 2010-ben. Középtávon a hiány jelentős csökkentését kell megvalósítani ahhoz, hogy az államadósság stabilan csökkenő pályára álljon rá. A bankfelügyelet további erősítése, és a bankok döntési hatáskörének ellenőrzése hozzá fog járulni a pénzügyi stabilitás fenntartásához - sorolta követelményeit az IMF.
Az IMF megállapítja: a készenléti hitel megállapodás létrejötte óta jelentős haladás történt a fenntartható költségvetési politikát és a pénzügyi stabilitást szolgáló lépések erősítésében. A kormányzati kiadások tartósan csökkentek, és a 2009-es államháztartási hiánycél megemelésére a tavasszal (a jelenlegi 3,9 százalékra) a túlzott gazdasági hanyatlás elkerülése érdekében került sor. A pénzügyi szektorban erősödött a bankfelügyelet, és erősödtek a kiigazító lépések keretei. Magyarország teljes mértékben kihasználhatta a nemzetközi pénzügyi feltételek stabilizálódását, miután piaci várakozásokhoz igazodott, és megteremtette a mozgásteret az irányadó kamat óvatos csökkentéséhez - mutat rá az IMF közleménye.
A szeptember végére kitűzött célok az elsődleges költségvetési hiány, az államadósság, az infláció, a devizatartalék tekintetében teljesültek éppúgy, mint a kormányzati hitelnyújtás terve a bankok számára. A bankfelügyelet intézményes rendszerének erősítését szolgáló törvényjavaslatok benyújtása csak minimális késedelmet szenvedett - állapította meg az IMF.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.