Elemzők rontottak az amerikai GDP-növekedéssel kapcsolatos becslésükön

A magánszektorban tevékenykedő elemzők korábbi prognózisuknál kisebb amerikai gazdaságnövekedést várnak a jövő év első felében, miközben arra számítanak, hogy magas, 10 százalékos lesz a munkanélküliség 2010-ben.

  • hvg.hu hvg.hu
Elemzők rontottak az amerikai GDP-növekedéssel kapcsolatos becslésükön
A philadelphiai Fed által végzett felmérésben a szakértők 2,3 százalékra fogták vissza a 2010 első három hónapjára vonatkozó - éves szintű - gazdaságnövekedéssel kapcsolatos előrejelzésüket a korábbi 2,5 százalékról. A második negyedévi GDP-bővülési ütemmel kapcsolatos várakozást 2,8 százalékról 2,4 százalékra változtatták.

A folyó negyedévi gazdaságnövekedést 2,7 százalékra várják az elemzők a harmadik negyedévi 3,5 százalék után, ami még nem végleges adat. A szakértők szerint jövőre az amerikai GDP 2,4 százalékkal, 2011-ben 3,1 százalékkal, 2012-ben 3,3 százalékkal nő, miután az idén várhatóan 2,5 százalékkal csökken.

Az elemzők szerint a folyó negyedik negyedévben a munkanélküliség 10,2 százalék lesz, ami megegyezik az októberi adattal. A munkanélküliség 2010 első három hónapjában 10,2 százalék lesz, míg korábban 9,9 százalékra számítottak a szakértők. Véleményük átlaga szerint a munkanélküliség 10,1 százalékra mérséklődik a második negyedévében, majd 10,0 százalékra a harmadik negyedévben, és 9,8 százalékra a jövő év utolsó három hónapjában. A szakértők várakozása szerint jövőre a munkanélküliség 10,0 százalékos lesz, 2011-ben 9,2 százalék, 2012-ben 8,3 százalék.
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.