Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ha nem jön a világválság, meglehet, becsődöl az ország, Magyarországot a válság mentette meg a teljes összeomlástól - idézte Demján Sándor nagyvállalkozót hétfői számában a Vas Népe.
Demján szerint megijedt a világ, s hogy ne legyen államcsőd, kinyílt az IMF bukszája, és hozzáférhetővé váltak az uniós források. A kormány ügyesen tárgyalt, és ezzel megmentették az országot - mondta a lapnak.
Hozzátette: most azon kell dolgozni, hogy visszafizessük a pénzt, ehhez azonban termelni kell és reformok szükségesek.
A legfontosabbnak a torz foglalkoztatási szerkezet megváltoztatását nevezte. Úgy vélte, másfél millió ember közvetlen termelőmunkájára lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország ne legyen válságban, most azonban mindössze félmillió ember végez tényleges fizikai munkát.
A nagyvállalkozó szerint a foglalkoztatás javítására integrált állami vállalatokat kell alapítani. Demján úgy véli, szükség van a szakmunkásképzés fejlesztésére is, de amíg nem történik foglalkoztatási szerkezetváltás, addig vendégmunkásokkal kell pótolni a hiányzó szakembereket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.