szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bajnai Gordon szerint az Országgyűlés hétfőn elfogadja a jövő évi költségvetést, amely kivezetheti az országot a válságból; erről a miniszterelnök a Népszabadság online-nak (nol) adott interjújában beszélt.

A napilap internetes oldalára vasárnap feltett interjúban a kormányfő azt mondta, a foglalkoztatás visszaesésének mértéke már lassul, de a mélyponton még nincs túl az ország, a jövő év első fél évében a munkanélküliség aránya 11 százalék körül lehet. Mint mondta, a válságnak akkor van vége, amikor a foglalkoztatás ismét elkezd növekedni, ami időben túlmutat a jelenlegi kormányzati cikluson. A tapasztalatok azt mutatják - mondta -, hogy a foglalkoztatás körülbelül hathónapnyi késéssel követi a makroadatok javulását, fordulatot a kormányfő a jövő év második felétől vár.

Arra a kérdésre, hogy felpuhult-e a költségvetés, Bajnai Gordon azt válaszolta, a jövő évi hiánycél továbbra is 3,8 százalék, így ebben az értelemben nem lehet puhulásról beszélni, ám belső átrendezések történtek a büdzsében, ezek többsége azonban ésszerűbbé tette a csomagot. Hangsúlyozta, ez egy válságköltségvetés, amely mindenkitől áldozatot kér, de nem elviselhetetlent.

Az a költségvetési hiány, amelyet Magyarország kitűzött magának, józan helyzetelemzésen alapszik, azon, hogy ezt a válságot, a minket körülvevő világban jó eséllyel újabb részválságok követhetik - fejtette ki Bajnai Gordon. Azokat az óriási költségvetési hiányokat, amelyeket a világ fejlettebb államai most felhalmoznak, idővel finanszírozni kell, és azok is hitelből teszik majd, amivel elszívják a pénzt a kisebb, de kevésbé kockázatos államok és vállalkozások elől is, és ezzel lelassítják a világ növekedését a következő években - vázolta a kormányfő. Hozzátette, Magyarországnak le kell szokni arról a "kábítószerről", amelyet az olcsó és könnyű hitelek jelentettek és felelős gazdaságpolitikát kell folytatnia, ami megteremti a tartós növekedés stabil alapját, mégpedig eladósodás nélkül.

IMF-hitelkeret: Bajnai szerint ők megtették, amit kellett

Úgy vélte, a gazdasági folyamatokban rejlő kockázatokra fel kell készülni, mert - a dubai példát említve - a pénzpiac bizalma ismét megrendülhet. De - mint mondta - erre az esetre nyújt az országnak tartalékot a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitele.

Az IMF-fel folytatandó további tárgyalásokra utalva a miniszterelnök azt mondta, ez már a következő kormány mandátuma. "Mi megtettük, amit kellett" - jelentette ki, hozzátéve, a következő kormány legalább ötmilliárd eurónyi hiteltartalékkal gazdálkodhat, de szintén a következő kabinet döntése lesz, hogy meghosszabbítja-e a programot. Bajnai szerint ennek lenne értelme.

MTV: nem cél az ellehetetlenítés

A Magyar Televízióról és annak finanszírozásáról szólva Bajnai Gordon azt mondta, nem partnerek a televízió ellehetetlenítésében és a politikai játszmákban sem érdekeltek, de az adófizetők pénzéből hatékonyabban kell gazdálkodnia a köztelevíziónak, amelynek gazdálkodásában jelentős tartalékok vannak a pazarlás mellett.
"A Magyar Televízió is egyike annak a sok-sok állami rendszernek, amely gazdálkodásában jelentős tartalékok vannak, helyenként pazarlás folyik, ráadásul itt az elhibázott médiatörvény miatt hiányzik a gondos gazda is" - mondta a kormányfő.

Bajnai szerint ahogy a MÁV vagy a BKV, úgy az MTV sem vonhatja ki magát a válság alól; hatékonyabban kell gazdálkodnia az adófizetők pénzéből, mert nem szabad elfelejteni, az MTV-t az adófizetők tartják fenn, miközben közülük elég kevesen nézik.

Közölte, a kormány biztosítani fogja az MTV folyamatos működéséhez szükséges támogatást. Ha a televízió letesz egy hiteles üzleti-gazdálkodási tervet és ahhoz illeszkedő, valóban a köz szolgálatát jelentő szakmai teljesítményt vállal, a kormány ehhez a tervhez megadja a támogatást. "Ha ehhez a most rendelkezésre álló forrásnál több kell, meg fogjuk találni a megoldást" - mondta, kiemelve, de előbb ezt a tervet a kabinet látni szeretné. "Egyszerűen azt szeretnénk, ha a Magyar Televízió is úgy bánna a közpénzekkel, ahogyan másoktól is elvárjuk. Világos, elszámoltatható viszonyokat akarunk látni" - közölte.

Andor kinevezése

Andor László magyar uniós biztos személyével kapcsolatban a miniszterelnök úgy vélekedett, Andor László felkészültsége és tapasztalata megfelelő, hogy ellássa a szociális, esélyegyenlőségi és foglalkoztatási tárcát, hiszen utóbbi Magyarország számára eddig is a legfontosabb stratégiai probléma volt, és a krízis következtében ez a terület került Európában is a figyelem középpontjába.

"Ezért Andor László összeurópai jelentőségű válságkezelő felelősséget kap, a felkészültségének és tapasztalatának megfelelően. De az emberi erőforrás fejlesztése, a szociális felzárkóztatás, vagy például a Magyarország szempontjából meghatározó fontosságú roma integrációs programok is az ő feladatkörébe tartoznak majd. Remélem, hogy ezeket a kérdéseket a Fidesz sem tartja jelentéktelennek, mert akkor nagy baj van" - mondta Bajnai Gordon kormányfő a Népszabadság online-nak adott interjújában.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!