Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A jegybank szerepét erősíteni kell a magyarországi pénzügyi rendszer felügyeletében, a központi bankok ezzel kapcsolatos jogkörének kibővítése a nemzetközi színtéren is zajlik – mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által rendezett visegrádi konferencián.
A jegybank szerepét erősíteni kell a magyarországi pénzügyi rendszer felügyeletében, a központi bankok ezzel kapcsolatos jogkörének kibővítése a nemzetközi szintéren is zajlik – mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által rendezett visegrádi konferencián.
Az MNB elnöke hangsúlyozta, hogy a pénzügyi-gazdasági válság szerte a világban bebizonyította, hogy a jegybankok hatáskörét növelni kell a makroprudenciális, rendszerszintű felügyeleti tevékenységek során. Az országgyűlés előtt lévő több törvényjavaslat is ezt a célt szolgálja, így Magyarországon is létre kívánják hozni a Pénzügyi Stabilitási Tanácsot, amelynek munkájában a jegybankelnök, a pénzügyminiszter és a felügyelet vezetője venne részt – tette hozzá.
A jegybank feladata egyrészt az árstabilitás elérése, másrészt a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítása, annak támogatása. Ezek befolyásolására ugyanakkor egyetlen eszköze van, a jegybanki alapkamat, a két cél között gyakran konfliktus keletkezik – mondta Simor András.
Az MNB elnöke kifejtette: a magyarországi recesszió egy a mostaninál alacsonyabb alapkamatot indokolna, nagy esély van arra, hogy a középtávú inflációs cél (a 3 százalékos infláció 5-8 negyedév távlatában) "alullövése bekövetkezik", de a pénzügyi stabilitási kockázatok miatt nagyon óvatosan lehet csak az alapkamatot mérsékelni.
Kiemelte: a jegybanknak nem feladata, hogy a devizaadósokat egyénileg védje meg, arra viszont figyelmet kell fordítania, ha a lakosság devizaadóssága rendszerszintű kockázatot jelentene.
A jegybank elnöke szükségesnek tartotta azt, hogy ha egy magyarországi pénzintézet bajba kerül, és az államtól segítséget kér, akkor lehetőség legyen a menedzsment, illetve a tulajdonosok jogainak korlátozására, sőt amellett tette le a voksot, hogy az arra alkalmatlan banki vezetőket el lehessen mozdítani posztjukról.
Simor András hangoztatta: a magyar pénzügyi rendszer nem túlszabályozott, és a mostaninál jobban kell figyelni a makroszintű kockázatokra, ehhez a jegybanknak megfelelő eszközöket kell biztosítani.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.