A világhírű tudós 94 éves korában, rövid betegség után hunyt el. A közgazdasági Nobel-díj történetének második évében, 1970-ben kapta meg a kitüntetést, amiért - az akkori méltatás szerint - "valamennyi kortársánál többet tett az elméleti közgazdaságtan területén a tudományos elemzés szintjének az emeléséért."
Az 1915-ben, az Indiana állambeli Garyben született Samuelson a Harvard Egyetemen szerzett doktori fokozatot közgazdaságtanból. Első nagy munkája A gazdasági elemzés alapjai (Foundations of Economic Analysis) című, 1947-ben megjelent kötet, fő műve pedig a Közgazdaságtan (Economics) című 1948-as tankönyv, amelynek társszerzője William Nordhaus volt. A kötetet több mint negyven nyelvre fordították le, magyar közgazdász hallgatók nemzedékei is nevelkedtek rajta.
Paul Samuelson a közgazdasági kérdéseket matematikai úton közelítette meg. "Mindent átformált, amivel csak foglalkozni kezdett: szakterületének elméleti alapjait, a közgazdaságtan-oktatás módszerét, a MIT szellemiségét, és kollegái és tanítványai életét" - áll a MIT, a világ egyik legrangosabb egyetemének közleményében.
Samuelson diákjai között volt például Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jelenlegi elnöke. "Paul Samuelson a gazdaságelmélet úttörő alakja és a közgazdaságtan legnagyszerűbb tanáregyéniségeinek egyike volt" - mondta Bernanke. "Egykori diáktársaimmal és kollegáimmal együtt a közgazdaságtan egy óriásának elvesztését gyászoljuk."
Meghalt Paul Samuelson, a Nobel-díjas amerikai közgazdász
Meghalt Paul Samuelson, az első amerikai tudós, aki megkapta a közgazdasági Nobel-díjat - közölte vasárnap a Massachusetts Institute of Technology (MIT) tudományegyetem, amelynek Samuelson 1940 óta volt oktatója.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.