Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Teljesen állami kézbe kerülne az Osztrák Nemzeti Bank (ÖNB) a pénzügyminiszter hétfőn ismertetett javaslata szerint. Jelenleg 70,27 százalékos az állami részesedés a központi pénzintézetben. Josef Pröll a gazdasági válságra tekintettel javasolta a teljes államosítást.
Pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) altlengbachi éves értekezlete után ismertetett elképzelése alapján a nominális értéknél jóval magasabb, 50 millió eurós árat nevezett meg a 30 százalékos részvénycsomagért.
Az ÖNB törzstőkéje 12 millió euró. Részvényein jelenleg a szövetségi állam mellett bankok, biztosítótársaságok és érdekképviseleti szövetségek osztoznak. Az állam után a második legnagyobb részvényes a Raiffeisen Zentralbank (8,73 százalék), a harmadik az Osztrák Gazdasági Kamara (WKÖ, 8,33 százalék).
A tulajdonosi szerkezetet évtizedeken át az jellemezte, hogy 50 százalékkal részesedett belőle az osztrák szövetségi állam, míg a másik ötven százalék a két nagy párt, az ÖVP és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) érdekeltségi körébe tartozó pénzintézetek, illetve érdekszövetségek között oszlott meg. A helyzet azután változott meg, hogy 2006-ban a szakszervezeti szövetség bankja, a BAWAG a csőd szélére került. A BAWAG és a szakszervezetek tulajdonrészét ekkor az állam vette át.
Az a tény, hogy kereskedelmi bankok is részvényesei az ÖNB-nek, időről időre politikai vitát váltott ki. A helyzet bírálói szerint legalábbis problematikus, hogy a nemzeti bank tulajdonképpen a saját tulajdonosainak a működését vizsgálja.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is kerítenek a kíváncsiskodók elől.