szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Airbus rekord forgalma ellenére csökkent a nyugat-európai EADS csoport bevétele tavaly: 3,5 százalékkal 41,7 milliárd euróra, elsősorban amiatt, hogy erősödött az euró a dollárhoz képest.

Az Airbus anyavállalata korábban arra számított, hogy meg tudják ismételni a 2008. évi rekord eredményt, a 43,27 milliárd eurós bevételt. Ezt a feltételezést 1,39 euró/dollár árfolyamra alapozták, de azóta egy euró már 1,45 dollárt ér. Nyereségadatokat egyelőre nem közöltek a társaságnál, a teljes mérleget március 9-én teszik közzé. Az EADS a harmadik negyedévet 87 millió euró adózás utáni veszteséggel zárta, szemben az egy évvel korábbi, 679 milliós adózott eredménnyel.

Az Airbus tavaly 498 repülőgépet adott át megrendelőinek, 15 darabbal többet, mint a megelőző évben, s a 310 új megrendelés is megfelelt a kitűzött céloknak. Az Airbus mindkét adatot tekintve rávert a Boeingre, mert az amerikai társaság 481 repülőgépet szállított ki tavaly, és 263 új megrendelést kapott.

Az idén nem számítanak túl sok jóra az EADS-nál, mert a légitársaságoknak az idén sem lesz sok pénzük új gépek vásárlására. Mindamellett a gyártást a tavalyi szinten akarják tartani, és növelnék az A380-as óriásgépek kibocsátását, legalább 20 darabra, miután tavaly tízet adtak át, az előző évben még tizenkettőt. Sürgősen rendezni szeretnék az A400M katonai szállítójármű sorsát, a gép gyártásával már három éves késésben vannak finanszírozási problémák miatt.

Az EADS A400M katonai szállítógép prototípusának első repülése. Lehetne belőle mentőangyal
© Airbus/EXM
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!