Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Robert Gates amerikai védelmi miniszter bejelentette hétfőn, hogy leváltotta az F35-ös harci gépek programját irányító tábornokot, valamint hogy különböző problémák és késés miatt befagyaszt egy 614 millió dollár értékű szállítási szerződést a Lockheed Martin repülőgépgyártóval.
"Az F35-ös teljesítménye és fejlesztése az utóbbi két évben nem olyan volt, mint amilyennek lennie kellett volna. A teljesítménykritériumoknak nem tett eleget" - jelentette ki Gates a védelmi minisztérium új költségvetését bemutató sajtóértekezletén. Az F35-ös a Lockheed Martin lopakodó technikával készülő új harci gépe, amely az F16-osokat fogja felváltani.
A miniszter elmondta: az erről szóló döntést a Lockheed Martinnal egyeztetve hozta meg a minisztérium, amely szintén felelős a program rossz eredményeiért. Bejelentette: új csapatot nevez ki a program irányítására David Heinz tábornok leváltása után. Heinz egy évig volt a poszton.
Az F35-ös fejlesztési programja a minisztérium legköltségesebb terve, 708 milliárd dollár értékű. A szállítók több alkalommal nem tartották be a határidőket és a költségvetési keretet. A problémák ellenére az F35-ös programot nem szüntették meg, hanem átszervezték. E gép kell hogy adja az Egyesült Államok légierejének gerincét, fölényét a következő generáció alatt – tette hozzá Gates.
A 2011-es védelmi költségvetés – amelyet Barack Obama elnök az általános költségvetéssel együtt hétfőn nyújtott be – 10,7 milliárd dollárt tartalmaz az F35-ös programra, amelyben 42 gép szerepel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.