Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nemzetközi pénzpiacok ingerküszöbét nem érte el Orbán Viktor évértékelő beszéde. A magyar elemzők nagyon örülnek, hogy a Fidesz elnöke nem bocsátkozott drága ígérgetésekbe, amelyek szétzilálnák a költségvetést.
„Inkább csak összefoglalást hallhattunk, semmi újat, ami a legfontosabb, hogy Orbán Viktor szájából nem hangzottak el olyan osztogatási ígéretek (például a nyugdíjasokat vagy a közszféra dolgozóit célba véve), amelyek alaposan fellazítanák a költségvetést” – mondta a hvg.hu-nak Barcza György, a K&H Bank elemzési igazgatója. Magyarországgal kapcsolatban ugyanis – a korábbi tapasztalatok alapján – jogos a félelem, hogy a kormány jóléti intézkedésekre költi a külföldi befektetők pénzét. „Amíg nincs osztogatás, addig türelmesek a befektetők” – hangsúlyozza Barcza György. Ha komoly és konkrét osztogatási ígéretek hangoznának el, az nyomban elriasztaná a befektetőket a magyar államkötvények vásárlásától.
Az osztogatástól most – az eddigi információk szerint − kevésbé kell félni – teszi hozzá Suppan Gergely, a Takarékbank szenior elemzője. Az államháztartási hiány korrekciójára viszont biztosan sort kerít a Fidesz, a jelenlegi nem egészen 4 százalék 7,5 százalékra módosítása azonban várhatóan nem az osztogatás következménye lesz, hanem olyan eddig rejtett aknák elkönyvelése a költségvetésben, mint például a BKV vesztesége. Ezek egyszeri tételek lesznek és a végeredmény közelebb áll majd a realitáshoz, mint a jelenlegi deficitadat – mondja Barcza György.
Orbán Viktor beszéde amúgy nem sok gazdaságpolitikai konkrétumot tartalmazott, ezért sem volt hatása a nemzetközi piacokra – mondja Suppan Gergely. A nemzetközi elemzők már elkönyvelték, hogy akár kétharmados győzelmet is arathat a Fidesz a választásokon, így már csak az a kérdés számukra, hogy a párt milyen gazdasági programmal áll majd elő. Ennek ismertetését március közepére, végére ígérte a Fidesz, addig legfeljebb egy-egy elejtett mondatból lehet következtetni a szándékokra.
Az eddigi információk alapján arra lehet következtetni, hogy a program tartalma nagymértékben függ attól, hogy mennyivel nyer a Fidesz: kétharmados győzelem esetén komoly államigazgatási és önkormányzati reformra, vagyis az állami kiadások csökkentésére lehet következtetni a Fideszes gazdaságpolitikusok nyilatkozataiból, amit díjaznának a nemzetközi pénzpiacon – vélekedik Suppan Gergely.
A Fidesz elnökének évértékelőjéből igazából egyetlen mondatra kaphatták fel a fejüket az elemzők, mégpedig, hogy Orbán szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is felelős a gazdaság összeomlásáért. Ám ez is inkább itthon érdekes, a külföldi befektetőket nem izgatja különösebben, hiszen a forintpiacot szinte teljes mértékben a nemzetközi fejlemények irányítják. A jegybank kritizálása nem váratlan lépés Orbán Viktortól, hiszen a Fidesz elnöke Facebook-oldalán ajánlotta rajongóinak Surányi György ex-jegybankelnök cikkét, amely részben a az MNB-t teszi felelőssé azért, hogy az ország az összeomlás szélére került a globális válságban.
Suppan véleménye szerint a jegybank támadása igazságtalan, mivel az MNB szinte teljes mértékben kényszerpályán mozgott nagyjából 2003-tól kezdve, miközben a szocialista-szabaddemokrata kormány sorozatban rontotta el a dolgokat. Az elemző szerint Simor András mostani jegybankelnök ráadásul leginkább a Járai Zsigmond-féle irányvonalat követte. Barcza György szerint részben jogosak a jegybankot ért szakmai kritikák, amelyek szerint a szervezet túlságosan az inflációs célra fókuszált, s emiatt utat engedett egyéb kockázati tényezőknek.
De a legfontosabb most az a piacon, hogy milyen lesz a jövendő kormány és a jegybank viszonya, illetve, hogy az milyen hatással lesz az árstabilitásra és a jegybank függetlenségére – mondja Barcza György. Az elemző szerint nem kell attól félni, hogy az új kormány nekimegy a jegybanknak, mert úgy maga alatt vágná a fát. A pénzpiac számára megnyugtató példa ebből a szempontból, hogy az 1998-as orosz válság alatt – minden feszültség ellenére – eredményesen együtt tudott működni a Fidesz-kormány és a jegybank, s összhangban voltak a költségvetési és a monetáris lépések.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.