Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az export vártnál nagyobb élénkülése miatt a kormány javított az idei GDP-előrejelzésén: 0,3 százalék helyett 0,2 százalékkal csökken a bruttó hazai össztermék.
Javított a kormány az idei GDP-előrejelzésén: a korábbi 0,3 százalékkal szemben 0,2 százalékos csökkenést vár, és továbbra is azzal számol, hogy tartható a tavalyi 3,9 százalékos és az idei 3,8 százalékos eredményszemléletű, GDP-arányos államháztartási hiánycél − közölte Oszkó Péter pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációjával közösen tartott sajtótájékoztatón.
A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a korábbinál kisebb visszaesés nem a belső fogyasztás, hanem az export vártnál nagyobb élénkülésének köszönhető. Hozzátette: a hiánycél teljesítéséhez továbbra is szigorú fiskális politikára és a tartalékok minél teljesebb megtartására van szükség.
Oszkó Péter elmondta újra azt is, hogy további részletet az IMF és az Európai Bizottság által 2008 októberében nyújtott 20 milliárd eurós hitelkeretből nem hív le a kormány, mivel az ország piaci finanszírozása meg van oldva. A szakmai együttműködésre azonban véleménye szerint továbbra is szükség van a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel, így ennek fenntartását a következő kormánynak is javasolja.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.